A Momentum kivonult a parlamentből, nem akarnak díszpozíciókat vállalni

Megosztás

A Momentum Mozgalom parlamentbe jutott képviselői kivonultak a parlamentből a Kossuth térre az eskütételt követően. A Kossuth téren a frakcióvezető, Fekete-Győr András beszélt, elmondta, hogy a magyar történelem első momentumos frakciója Magyarország felemelkedéséért fog dolgozni – ellentétben a Horthy-, a Kádár- és az Orbán-rendszerrel a magyar emberek egészségére, tudására és megélhetésére fog figyelmet fordítani – számolt be a HVG.

Fekete-Győr az RTL kérdésére válaszolva elmondta, hogy a Momentum nem fog díszpozíciókat vállalni, azonban bizottsági helyeket igen. A hvg.hu arról kérdezte a frakcióvezetőt, hogy bár a párt azt mondta, nem kíván részt venni az alakuló ülésen, az eskütétellel mégis megtette, Fekete-Győr azzal érvelt, hogy ennek a kihagyásnak csak akkor lett volna igazán ereje, ha az Egységben Magyarországért többi pártja is beáll a kezdeményezés mellé. Ez nem történt meg, ezért módosítottak a döntésen, az ülés érdemi részét viszont bojkottálták.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek