A Borkai-ügyben a zsarolási szál már a vádemelésnél tart, a korrupció ezek szerint rendben van

Megosztás

Semmiképpen nem helyénvaló, ha egy ember megzsarol egy másikat egy ilyen felvételsorozat nyilvánosságra hozásával, de azért talán így is furcsa, hogy a felvételeken szereplő fiatal hölgyek EU-s pénzekkel lettek kitömve – ám ez a jelek szerint a hatóságoknak nem jelent problémát.

Az ügyészség hat emberrel szemben emelt vádat, ötükre börtönbüntetést kért.

Három-három, egymással rokoni kapcsolatban álló nő és férfi ellen emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerdán az „ördög ügyvédjeként” elhíresült botrányhoz kapcsolódó zsarolási ügyben. Az ügyészségi közlemény ugyan nem nevezi meg Borkai Zsoltot és társaságát, de az kikövetkeztethető, hogy az ügy az ő adriai jachtozásukon készült videóval függ össze, egészen pontosan azzal, ahogyan még a felvételek nyilvánosságra kerülését megelőzően azzal zsarolták a jachton lefilmezett társaságot.

A Fővárosi Főügyészség személyes adattal visszaélés, illetve különleges személyes adattal visszaélés vétsége, valamint zsarolás bűntette miatt emelt vádat a Győri Járásbíróságon. A főügyészség a hajón a videót elkészítő nővel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban, azonban öt társára súlyosabb büntetést kért: mindegyikük ellen végrehajtandó börtönbüntetést, valamint pénzbüntetést kértek.

A zsaroláshoz ügyvédi segítséget hiába próbáltak maguknak szerezni, ezért az egyik vádlott egy barátját – aki szintén vádlott lett az ügyben – kérte meg, hogy zsarolja meg a sértettet. A felkért férfi 2019 márciusában kereste fel a sértettet irodájában, és elmondta neki, hogy megbízója csak abban az esetben nem hozza nyilvánosságra a róla készült kompromittáló felvételeket, ha fizet 12 millió forintot.

Az ügyészség szerint a sértett a fenyegetés hatására – valamint tartva a felvételek hatásától – tízmillió forint készpénzt ajánlott fel, amit a hajóúton részt vevő barátaival közösen, egyenlő arányban adtak össze. A sértett pár nappal később átadta a pénzt a közvetítőnek, aki annak nagy részét továbbította a megbízójának. További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek