Újra kellett éleszteni egy szavazót, egy szavazatszámlálóról pedig kiderült, hogy koronavírusos

Megosztás


Rosszul lett és összesett Nagykanizsán (Zala megye, 3. számú vk., 13. szavazókör) a szavazóhelyiségben egy idős férfi, aki a szavazólapját még nem vette át – jelentette a Nemzeti Választási Iroda. A férfi újraélesztését egy, a sorban várakozó orvos mások segítségével együtt kezdte meg.

A bizottság egy tagja értesítette a szomszédos épületben lévő Katasztrófavédelmi Kirendeltséget, a szavazó rokona pedig hívta a mentőszolgálatot. A Katasztrófavédelem munkatársai átvették az újraélesztést a mentők megérkezéséig.

10 óra 50 perctől 11 óra 45 percig a szavazást felfüggesztették. A Katasztrófavédelem kiérkezésétől az OMSZ intézkedésének a bizottság végig a szavazóhelyiségben volt, míg a választók a szavazóhelyiség előtt tartózkodtak. Mivel az urnák és a szavazással kapcsolatos minden irat a teljes intézkedés alatt az SZSZB felügyelete alatt volt, azokat zárolni nem kellett. A szavazás 11 óra 45 perctől folytatódott.

Vasárnap 12 óra 35 perckor Dombóváron (Tolna megye 2 vk., 5. szavazókör) pedig a Szavazatszámláló Bizottság egyik tagja rosszullétre panaszkodott, szédült, verejtékezett és sápadt volt – jelentette a Nemzeti Választási Iroda.

A beszámolóból kiderült, hogy a szavazást ekkor felfüggesztették, majd értesítették az Országos Mentőszolgálat munkatársait. A kiérkező mentősök koronavírusra tesztelték az illetőt, akiről kiderült, hogy pozitív, így a mentősökkel elhagyta a szavazóhelyiséget.

A teljes fertőtlenítés és szellőztetés után a szavazást 13:20-kor folytatták.

Kapcsolódó cikkek