Négyszázmillióból újítottak fel két kilométernyi utat

Megosztás

Sok-sok emberrel és nagy-nagy csinnadrattával átadták a napokban a megye egyik legrosszabb útszakaszát (maradt még bőven) Jászladány és Tiszasüly között.

A kormánypárti megyei médium is beszámolt az esetről. Mint írták, felavatták a 383 millió forint pályázati forrásból megújult 3226-os jelű Jászalsószentgyörgyöt Tiszasüllyel összekötő út mintegy 1,9 kilométeres szakaszát. Vagyis az út egy métere 201 ezer forintba került. 

Ezt a borzasztó állapotú utat sikerült végre 2022-re felújítani. Fotó: Google

Jászladány polgármestere a magyar vidék pusztulását jól jellemző romos ház előtt tartott ünnepi eseményen azt hangsúlyozta, hogy a képviselő-testület már a hivatalba – tehát 2019-ben – lépésekor kinyilvánította, hogy elsődleges fejlesztési céljának a belterületi úthálózat felújítását tekinti. Céljaik között szerepel a Jászladányt Jászalsószentgyörggyel közvetlenül összekötő hat kilométeres útszakasz felújítása is és akkor elmondhatják, hogy települést kizárólag jó minőségű, jól járható utak kapcsolják össze a külvilággal.

A romos ház mindent visz Fotó: Pócs János Facebook

Érdekesség, hogy az ünnepségen többek között olyan szalagot is kiosztottak, amin a Mezőtúrt Szarvassal összekötő út átadásán vágtak át.

Hogy ez hogy került ide? Fotó: Pócs János Facebook

Az eseményen felszólalt Pócs János fideszes helyi hadúr is, aki azt bátorkodta mondani, hogy “Ennek a kis szakasznak az átadása is ékes bizonyítéka annak, hogy bár a háború és szankciók miatt sokkal rosszabbra fordultak a dolgaink, mégis minden lépéssel előre megyünk és nem hátra.”

Holott mint ismert, számos beruházást volt kénytelen felfüggeszteni az Orbán-kormány forráshiány miatt.

Kapcsolódó cikkek