Márki-Zay szerint az sem kizárt, hogy az ellenzék erősödése miatt Orbán kiáll vitázni vele

Megosztás

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje még akár szombat este is hajlandó lenne egy vitára a kormányfővel.

Márki-Zay szerint az ellenzék a saját számai alapján erősödik, a Fidesz pedig gyengül, ezért az Egységben Magyarország miniszterelnök-jelöltje szerint még az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor az utolsó napokban kiáll vitázni vele. Hódmezővásárhely polgármestere a Partizán műsorának visszatérő vendégeként a választás hetének keddjén azt mondta: még mindig nyitottan áll a kérdéshez; ha ellenfele szombaton jelentené be, hogy vitázna vele, akkor „ugrunk és megyünk” – szemlézte a műsort a Telex.

Márki-Zay arról is beszélt, hogy „nagyon izgalmas dolog lenne”, ha összejött volna, mert akkor a Fideszt lehetett volna a szerinte nem is létező programjáról faggatni. „Nekünk legalább van programunk, mi legalább készek voltunk ezt megvitatni, a mi programunk mögött számok vannak”

– ezzel érvelt a saját oldala mellett az ellenzéki miniszterelnök-jelölt akkor, mikor Gulyás Márton arról kérdezte, hogy mivel győzné meg a még szkeptikus szavazókat. Ezt azzal folytatta hogy Orbán az elmúlt 12 évben nem tudta legyőzni Brüsszelt, a Covidot és az inflációt sem, ráadásul „ostoba, gonosz módszerekkel próbálkozott”.

Márki-Zay már januárban kihívta Orbánt egy nyílt vitára, a Fidesz azonban végül március közepén jelentette ki, hogy nem áll ki miniszterelnök-jelölti vitára, mert szerinte nem a főnököt indította el az ellenzék.

via Telex.hu

Kapcsolódó cikkek