Lezuhant egy színész a Vígszínházban előadás közben a díszletről

Megosztás

Az előadás megszakadt, gyorsan kórházba szállították Wunderlich Józsefet, aki vélhetően rosszullét miatt zuhant le A padlás című előadás közben.

A baleset az előadás vége felé történt; a színészt azonnal kórházba szállították.

Wunderlich József az előadás vége felé egy pillanatnyi rosszullét következtében a díszletbe épített létráról leesett. Az előadás félbeszakadt, a művészt kórházba szállítás után megvizsgálták, de szerencsére az esés következtében nem sérült meg, így még az éjszaka folyamán hazament. Jelenleg otthon pihen

– tájékoztatta a Facebookon a Vígszínház a nézőket a 2022. március 20-án este megtartott, A padlás című előadáson történtekről.

Hozzátették, a munkavédelmi vizsgálat folyamatban van: az eddigi eredmény alapján az esetet a művész rosszulléte okozhatta.

„Bízunk benne, hogy József mihamarabb visszatérhet a színpadra!” – írja a színház, hozzátéve, hogy a másnapi, hétfői Bella Figura című előadásában Éric szerepében Brasch Bence lép színpadra Wunderlich helyett.

És bár az előadás idő előtt véget ért, jogilag így is lejátszottnak minősül, azonban a helyzetre való tekintettel az érintett nézőknek a Vígszínház felajánlja, hogy A padlást az évad végéig bármelyik meghirdetett időpontban 1000 forintos regisztrációs jeggyel megtekinthetik; ehhez a Szervezési Iroda munkatársait kell felkeresniük. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek