Megy az adok-kapok: 12 milliárd dollár értékben ragadtak repülőgépek az oroszoknál, az állam ráteheti a kezét

Megosztás

Elég komoly esélye van annak, hogy nyugati tulajdonosaik soha nem kapják már vissza ezeket a repülőket és más, Oroszországban ragadt tulajdonaikat.

Az Ukrajna ellen indított háború kitörése óta több száz nyugati cég közölte, hogy végleg vagy átmenetileg, de felfüggesztik tevékenységüket Oroszországban. Válaszul Vlagyimir Putyin már jelezte, hogy akár a távozó nyugati cégek eszközeinek államosítása is elképzelhető válaszlépésként.

A legnagyobb értékű nyugati eszközpark pedig alighanem a repülőgépekből állhat: a New York Times friss összeállítása szerint ugyan számos nyugati cég szeretné az orosz légitársaságoknak lízingelt repülőgépeit visszakapni, az orosz hatóságok eltökéltek abban, hogy a gépeket az országban tartsák.

Csütörtöki adatok szerint 523 repülőgép volt orosz légitársaságoknál, melyeket külföldi vállalatoktól lízingeltek. Ebből közel 200 a két nagy orosz légitársaságnál, az Aeroflot és az S7 flottájában repült. Mivel mindkét vállalat jelezte már, hogy leállítják a nemzetközi járataikat, arra sincs esély, hogy a tulajdonosok egy harmadik országban szerezhetnék vissza a gépeiket.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az iparágban alapvető konszenzus van arról, hogy ezeket a gépeket nem fogják tudni visszaszerezni a tulajdonosaik.

Ez pedig jelentős veszteséget jelenthet a cégeknek: egy repülésügyi tanácsadócég, az Ishka számításai szerint az Oroszországban ragadt géppark 12 milliárd dollárt érhet. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek