Elítélte Putyin háborúját az egyik legnevesebb orosz egyetem

Megosztás


A Moszkvai Állami Egyetem közössége által fogalmazott levélben a háború ellen szólaltak fel – hívta fel az itthoniak figyelmét Jávor Benedek volt EP-képviselő egy Facebook-posztban.

A levélben azt írták:

“Mi, diákok, végzős hallgatók, tanárok, alkalmazottak és végzettek Oroszország legrégebbi egyetemén, a Moszkvai Állami Egyetemen határozottan elítéljük a háborút, amelyet országunk kirobbantott Ukrajnában. Oroszország és szüleink olyan oktatást adtak nekünk, amelynek igazi értéke abban rejlik, hogy képesek vagyunk kritikusan értékelni a körülöttünk zajló eseményeket, mérlegelni az érveket, meghallani egymást, és hűek lenni az igazsághoz.”

Szembemennek a hivatalos szóhasználattal is, eufemizmusnak tartják, hogy “különleges katonai művelet” folyna Ukrajnában, az háború.

“A háború az elembertelenítés legkegyetlenebb cselekedete, amelyet – ahogyan az iskolák és az egyetem falai között tanultunk – soha nem szabad megismételni.

 Elképzelni sem tudjuk, milyen mély a seb, amelyet Oroszország népeként ejtünk most Ukrajna népén és magunkon.”

Hozzáteszik, hogy az invázió miatt ukránok millióinak életét fenyegeti veszély, és kifejezik támogatásukat az ukrán nép felé.

Követelik továbbá az orosz vezetéstől, hogy haladéktalanul fejezzék be a “szégyenteljes háborút”, és hagyják el Ukrajna szuverén államának területét. Továbbá arra kérnek minden orosz állampolgárt, “akinek fontos a jövője”, hogy csatlakozzanak a békemozgalomhoz.

A levelet az egyetem több mint 7500 egykori és jelenlegi hallgatója, valamint munkatársa írta alá, azonban az aláírásokat nem hozták nyilvánosságra.

Kapcsolódó cikkek