Direkt36: Az oroszokról szóló és a kormánynak kínos híreket is megszűrte az állami hírügynökség

Megosztás

A Direkt36 a Magyar Távirati Iroda (MTI) belső levelezése és egyéb dokumentumokra hivatkozva már többször megírta, hogy a kormányzat napi szinten beavatkozik az MTI működésébe. Most egy újabb írás jelent meg tőlük a Telexen, miszerint bizonyos hírekbe nemhogy beleszólnak, de teljesen el is hallgattak.

A dokumentumokból kirajzolódó kép a Direkt36 szerint az, hogy a kormány járványkezelési politikájára esetleg árnyat vető hírek fennakadnak a szűrőn, vagyis

a hírügynökség munkáján is látszik az a kormányzati törekvés, hogy a járványkezelésről szóló információkat erősen megszűrjék, a kormánynak kellemetlen híreket pedig egyszerűen eltitkolják.

A cikkben felsorakoztatott bizonyítékok alapján többek közt nem lehetett írni arról, hogy

  • a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítvány egymillió eurót ad Budapestnek a járvány elleni védekezésre (az indoklás annyi volt, hogy „nem kell”),
  • elkapta a fertőzést három vakcinált egészségügyi dolgozó Oroszországban („az orosz egészségügyi dolgozós anyag nem ment ki, de köszönöm, hogy dolgoztatok vele”),
  • az Európai Gyógyszerügynökség etikai vizsgálatot indított a Szputnyik V vakcina ügyében,
  • a WHO szakértői nem bíznak a kínai hatóságok Sinopharmról közzétett adataiban.

A hírportálhoz került levelezés alapján az ügyeletes vezető szerkesztőnek kellett egyeztetésre küldeni a járvánnyal kapcsolatos híreket megjelenés előtt, és olyan is előfordult, hogy a koronavírussal kapcsolatos hazai adatokról forrásmegjelölés nélkül közöltek információkat. Például 2021 májusában Németh Zsolt M1 csatornaigazgató átküldött egy előre megírt szöveget Pintér Tamás akkori ügyeletes vezető szerkesztőnek. A hír úgy szólt, hogy „az MTI értesülése szerint az oltásra regisztrált 16–18 évesek száma meghaladja a 84 ezret”. Az információ valódi forrását Németh nem írta meg, csak annyit fűzött hozzá, hogy „Lécci!”. Az e-mailt Pintér Tamás továbbította az éppen dolgozó MTI-s szerkesztőnek, aki felháborodva ellenkezett:

Ez az anyag teljesen ellentmond minden szakmai kritériumnak!!! honnan értesülünk mi a regisztrációk számáról, és mióta kezdődhet így egy anyag?

Erre Pintér csak annyit reagált:

„Szakmai? 😀 😀 😀 :D”

Direkt36 azt írja, hogy a soha meg nem jelent MTI-hírek között tucatnyi olyan is van, amely arra utal, hogy az orosz vonatkozású híreket is megszűrték az MTI-nél.

Például az a hír sem jelenhetett meg először, amikor Putyin arról beszélt egy tavaly őszi eseményen, hogy lehetséges, hogy karanténba kell vonulnia. Pedig másnap, amikor hivatalosan is bejelentette a Kreml ugyanezt, hogy az elnök karanténba vonul, mert a környezetében többen megfertőződtek, akkor már kiadott róla egy rövid hírt az MTI.

Több olyan hír sem jelenhetett meg, amely a Paks II. projekthez és az azt lehetővé tevő orosz hitelhez kapcsolódott.

Az orosz hírek megszűrésének az ukrajnai háború fényében lehet most különösen jelentősége: a közmédiát élesen bírálta az ellenzék, miután szerintük az orosz propaganda szellemében tudósított a háborúról. Ugyanis az MTI még napokkal a háború kitörése után is „orosz hadműveletként” írt az eseményekről, amely az orosz állam hivatalos kommunikációjához hasonlít: Vlagyimir Putyin orosz elnök „különleges katonai műveletnek” nevezte az orosz csapatok támadását.

Az ellenzék az EBESZ-hez fordult és követelte az MTVA vezetőjének a leváltását, válaszul Papp Dániel és Dobos Menyhért, az MTVA, illetve a Duna Médiaszolgáltató (vagyis a közmédiát működtető két cég) vezetői a Médiatanácsnál és a Nemzeti Választási Bizottságnál is panaszt tettek az ellenzék „politikai befolyásolásra” tett kísérlete miatt, hiszen szerintük

a magyar közmédiában egyedül a szerkesztői szabadság határozza meg, hogy mi és hogyan kerüljön a híradásokba.

Kapcsolódó cikkek