Márki-Zay: Elfogadom, hogy sok a Fidesz-szavazó, de azt nem, hogy lehet lopni és karaktergyilkolni

Megosztás

Az ellenzéki összefogás és saját hódmezővásárhelyi esélyeiről, valamint a közös listaállítás sarokpontjairól is beszélt az Indexnek adott interjújában Márki-Zay Péter.

„Még nagyobb esélyt látok Lázár János helyi legyőzésére, mint az ellenzék győzelmére a Fidesz ellen” – mondta Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az Indexnek adott interjújában. A hódmezővásárhelyi polgármester hozzátette: „ha az ellenzék országosan is győzni tud, amiért folyamatosan dolgozunk, akkor biztos, hogy Lázár Jánost is meg fogom verni itt helyben. De ha mégis úgy alakulna, hogy én kikapok tőle, de az ellenzék győz országosan, én kibékülnék ezzel a szcenárióval is”.

Ezután megkapta a kérdést, hogy elfogadná-e a választás eredményét, ha országosan sem győz az ellenzék. „Azt elfogadom, hogy az országban nagyon sok Fideszre szavazó ember van, de azt nem fogadom el, hogy itt lehet lopni, karaktergyilkolni, hogy ukrán szavazókat hoznak be tömegével. Hogyan lehetne ezt elfogadni? Nyilvánvalóan tisztességes ember nem fogja elfogadni a sorozatos választási csalásokat, a hazug, lejárató kampányt. Hogyan fogadnék el bármilyen választási eredményt legitimnek ilyen feltételek között?” – mondta erre Márki-Zay.

Arra a kérdésre, hogy ez esetben utcára viszi-e híveit, illetve nem fél-e attól, hogy polgárháborús helyzet alakulhat ki az országban, azt felelte, hogy az erőszakmentes ellenállásban hisz. „Nekünk erőszaktól mentesen kell radikálisnak lennünk a bűnnel szemben. Ez az a keresztényi minta, amit mi követünk.”

Bige László és Bojár Gábor milliárdosok támogatása miatt megkérdezték, Mészáros Lőrinctől is elfogadna-e pénzt. Márki-Zay azt mondta, ez még nem merült fel benne, de ha Mészáros utal 5 milliót, nem fogja visszaküldeni. “Ez engem egyáltalán nem fog megakadályozni abban, hogy a nála lévő állami vagyont, amelyhez esetleg igazságtalan módon jutott hozzá, azt a nemzet számára visszaszerezzük a kormányváltás után.”

Vízióját egy szóban is össze tudta foglalni, ez pedig a korrupcióellenesség.

A közös ellenzéki program nagy részét idén véglegesítik, azt viszont nem tudta megjósolni, mikorra rakhatják össze a közös listát. Ahhoz mondott „néhány sarokpontot”, amik alapján a pártok állapodhatnak meg a listáról, ő maga szándékosan maradt ki a folyamatból. Azt kérte, legyen egy hetedik, konzervatív frakció, „amely az engem támogató kisebb pártokat és civileket képviseli a Parlamentben”, három roma politikus kapjon bejutó helyet, és kikötötte, kik nem lehetnek a listán. Reméli, hogy ezekről sikerül kompromisszumra jutni.

Forrás: Index.hu via HVG.hu

Kapcsolódó cikkek