Alumíniumlemezeket akartak lopni a jászsági tanyáról, tetten érték őket

Megosztás

A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy tiszasülyi párt és egy zagyvarékasi férfit, akik alumínium lemezeket akartak eltulajdonítani egy tanyáról – olvasható a police.hu-n.

Bejelentést tett a rendőrségre egy abonyi lakos 2021. november 19-én este, hogy a Jászkisér külterületén található használaton kívüli mezőgazdasági telepén, az elhelyezett biztonsági kamerán keresztül, több személy és egy gépkocsi mozgását észlelte.

A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol tetten értek két férfit és egy nőt, akik az egyik épületről eltulajdonítási szándékkal leszedtek, majd összekészítettek több alumínium lemezt.

Az egyenruhások a tiszasülyi nőt és élettársát, valamint a zagyvarékasi férfit a Jászapáti Rendőrőrsre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A három jogsértő elismerte, hogy lopási szándékkal mentek a telepre, ahol az egyik férfi korábban már felderítette a terepet.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a három jogsértő ellen.

Kapcsolódó cikkek