Kilakoltatták a törökszentmiklósi párt, bosszúból ellopták a tetőt, a nyílászárókat, megrongálták az épületet

Megosztás

A férfi korábban is már többszörösen volt büntetve, most egy újabb elem került a bűnlajstromára.

A Szolnoki Járási Ügyészség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy törökszentmiklósi pár ellen, akik 2020. decemberében, a teljes tetőszerkezetet cserepekkel együtt, s a nyílászárókat tokostól ellopták abból a törökszentmiklósi házból, amelyből két hónappal korábban kilakoltatták őket. A vádirat szerint a 27 éves férfi és 40 éves élettársa által lakott törökszentmiklósi házat 2019 decemberében elárverezték. A pár önként nem volt hajlandó elhagyni az ingatlant, ezért 2020. október elején kilakoltatták őket. A férfi és élettársa – több be nem azonosított társuk segítségével – 2020. december végén megjelent az üresen álló háznál, s annak teljes tetőszerkezetét elbontották, cserepekkel együtt ellopták, s az épület falainak megbontásával – egy kivétellel – az összes ajtót és ablakot is magukkal vitték.

A vádlottak az 567.000 forint értékű építőanyag kibontása során nem kímélték az épületet, annak megrongálásával 300.000 forint kárt is okoztak az új tulajdonosnak. A járási ügyészség a többszörösen büntetett férfival szemben letöltendő börtön kiszabására és közügyek gyakorlásától eltiltásra, míg élettársával szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság dönt, közölte dr. Nagy Lajos csoportvezető ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség). (news56.hu)

Kapcsolódó cikkek