Balesetet okozott, majd elmenekült, de a motorjában felejtett két kiló kábítószert – videó

Megosztás

Nagyon kétségbeeshetett a történet főszereplője az általa okozott balesetet követően, ha annyira feledékennyé vált, hogy még a drogot is járművében felejtve futott el a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága 01020/1574/2021. bűnügyi számon kábítószer birtoklása bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. szeptember 8-án 8 óra 15 perc körül Budapest II. kerületében, a Tamara utcában egy robogóval balesetet okozott, majd elfutott. A helyszínelés során a rendőrök a motor ülése alatt három csomag, közel két kiló kábítószergyanús növényi anyagot találtak.

A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. (Police.hu)

Kapcsolódó cikkek