Kilencéves csúcson az infláció

Megosztás


Szeptemberben 5,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos volt a drágulás.

A nyugdíjas-infláció ennél valamivel alacsonyabb, 5 százalékos, amit magyaráz, hogy az élelmiszerek ára ezúttal 4 százalékkal nőtt. Ez azonban csak az átlag, amiben vannak kiugrások: az étolaj már 32,6 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor, a margarinért 15,4, a munkahelyi étkezésért 9,4, a baromfihúsért 9,2, a büféárukért 7,6, az éttermi étkezésért 7,3%-kal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,2, ezen belül a dohányáruk 17,8%-kal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 5,1, ezen belül az ékszerekért 12,9, a szobabútorokért 11,6, a konyha- és egyéb bútorokért 10,6, az új személygépkocsikért 7,9%-kal kellett többet fizetni.

Továbbra is jelentősen, 21,6 százalékkal drágultak az üzemanyagok, míg a lakásjavító és -karbantartó cikkek 13,8%-kal kerültek többe. A szolgáltatások díja 3,2%-kal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,5, a járműjavítás és -karbantartás 8,3%-kal került többe.

Az 5,5 százalékos mérték meghaladja az idei, 5,3 százalékot csúcsot is, ennél magasabb 2012 októberében volt, akkor 6 százalékot jeleztek. De jó eséllyel még az 5,5 százaléknál is magasabb lesz a következő hónapban. A Magyar Nemzeti Bank legalábbis korábban azt jelezte, hogy novemberben tetőzhet az infláció.

via HVG

Kapcsolódó cikkek