Öt év kellett, de csak kiderült: rendszerszintű csalásokkal manipulálták az olimpia fontos bokszmeccseit

Megosztás

Több mérkőzés eredményét már akkoriban is nagyon furcsának, egyesek felháborítónak találtak. Most az is kiderült, hogy nem alaptalanul.

Egy független vizsgálat megállapította, hogy a 2016-os riói olimpián tisztviselők egy olyan rendszert működtettek, amely manipulálta a bokszmeccsek kimenetelét – írja a BBC. A Nemzetközi Bokszszövetség (AIBA) által megbízott vizsgálat vezetője, Richard McLaren elmondta, hogy ennek a csalásnak „évekkel korábban” ágyaztak meg. A vizsgálat összesen 11 mérkőzést talált gyanúsnak, de azt mondták, mások is lehetnek. Azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan hogyan manipulálták az eredményeket.

Ezek közé tartozott a brit Joe Joyce és az ír Michael Conlan veresége is. Az AIBA közölte, hogy aggodalommal vette tudomásul a vizsgálat jelentéseit, mely arról is beszámolt, hogy a 2016-os játékok selejtezői voltak a „gyakorlóterep”, ahol a manipulációs módszereket finomhangolták.

 A francia Tony Yoka és a brit Joe Joyce a riói olimpia férfi ökölvívás 91 kilogramm feletti súlycsoportja döntőjében. Ez volt az egyik nagyon gyanús meccs.  Fotó: VALDRIN XHEMAJ/MTI/MTVA

A vizsgálat szerint végül két összecsapás miatt „omlott össze nyilvánosan a rendszer”. Az egyik a harmatsúlyú negyeddöntő volt Conlan és az orosz Vlagyimir Nikitin között. Conlan volt az akkori világ- és Európa-bajnok, és veresége nyilvános felháborodást váltott ki, miután eleinte úgy tűnt, hogy könnyedén megnyeri a meccset. A másik az aranyérmes nehézsúlyú mérkőzés volt az orosz Jevgenyij Tiscsenko és a kazah Vaszilij Levit között.

A vizsgálat eredményei megkérdőjelezik a Joyce és a francia Tony Yoka közötti férfi szupernehézsúly döntőjét is, melyben Joyce ezüstöt nyert. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek