Magyarországon hatalmas kiugrás van a halálozásban, közben egyre kevesebb gyereket vállalunk

Megosztás

Alig változott idén augusztusban születések száma, viszont az év egészében eddig csökkenés látható a KSH legutóbbi tájékoztatása szerint.

Az adatok szerint idén augusztusban 8178 gyermek született, 9678-an haltak meg, valamint 9249 pár kötött házasságot.

A tavaly augusztusi adathoz mérten mindössze 36-tal több gyermekkel született több. Ezzel együtt az idei év első 8 hónapjában 60 620 gyermek jött világra, ez viszont 0,9%-kal, kevesebb a 2020. január–augusztusinál. 

A statisztikák szerint idén 100 591-en haltak meg, ami 19%-kal – 16 070-nel – több, mint egy évvel korábban. Összesen 50 618 pár kötött házasságot 2021-ben, ez 13%-kal haladta meg az a tavalyi évet. A természetes fogyás, vagyis a halálozások és a születések különbsége 1500 fő volt, ami jóval kisebb, mint a tavaly augusztusi 1807. Az év első nyolc hónapjában összesen 39 971-gyel többen haltak meg, mint ahányan születtek – tavaly ilyenkor ez a mutató 23 368 volt.

Telex arra hívta fel a figyelmet, hogy átfogóbb képet mutat a január–augusztusi kimutatás, amelyből kiderül, hogy az év első nyolc hónapjában 100 591-en haltak meg és 60 620 gyermek jött világra, vagyis

39 971 fővel csökkent az ország lakossága. Ez nagy, 71 százalékos kiugrás az előző év első nyolc hónapjához képest – akkor 23 368 volt a természetes fogyás.

A kimutatásban szerepel az is, hogy 2021 augusztusában 9249 pár, az év első nyolc hónapjában 50 618 pár kötött házasságot. Előbbi 12 százalékkal, 1219-cel kevesebb az egy évvel korábbi adatokhoz képest, utóbbi viszont 5887-tel, 13 százalékkal több, mint a tavalyi év első nyolc hónapjában rögzített házasságkötések száma.

Kapcsolódó cikkek