Fordulat: segítheti az orosz és kínai vakcinával oltott magyarok könnyebb utazását az Európai Bizottság

Megosztás

Lehet, hogy mentőövet dob az Európai Bizottság azoknak a magyaroknak, akiket az orosz Szputnyik V-vel vagy a kínai Sinopharmmal oltottak be – írja az Index. Bár az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még egyiket sem engedélyezte, Ursula von der Leyen bizottsági elnök egy levélben jelezte, hogy az Európai Unió egészségbiztonsági bizottsága, a HSC megvitatja, hogy

azok a magyar állampolgárok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak, de most harmadik oltásként egy európai engedéllyel bíró vakcinát is felvesznek, ugyanúgy megkaphassák az európai oltási igazolványt, és ne kelljen a jövőben utazási korlátozásokkal szembenézniük

Vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatója szerint az Európai Bizottság elnökéhez Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő fordult a fenti kéréssel, aki áttörésként értékelte a döntést, hozzáfűzve, most már az Orbán-kormány küldötteinek kell megharcolniuk a egészségbiztonsági bizottságban harcolnia azért, hogy .a többi tagállam megértse a sok százezer magyar ember problémáját, még akkor is, ha azt alapvetően épp a magyar kormány idézte elő

Magyarország ugyanis annak ellenére vásárolt Szputnyik V-t és Sinopharmot, hogy az Európai Gyógyszerügynökség egyik használatára sem bólintott rá. Ujhelyi István elképesztőnek nevezte, hogy Debrecenben olyan oltóanyaggyár épül, ahol kleeti vakcinákat akarnak gyártani, ráadásul – hívta fel a figyelmet – Magyarország májusban kiszállt az EU-s vakcinabeszerzés következő fejezetéből is.

via Index.hu

Kapcsolódó cikkek