A pad nélküli iskoláké lenne a jövő? – videó

Megosztás

Hatalmas újítás Dániában, sem klasszikus tanulói padok, sem hagyományos osztálytermek. Vonzza-e a gyermekeket pusztán a kíváncsiság?

A kíváncsiságra és a kreativitásra összpontosít egy új iskola Dániában: a tervezésnél sem az iskolapadokat, sem a klasszikus értelemben vett osztálytermeket nem tartották szükségesnek.

A Frello School Varde-ban az ország nyugati részén épült, Otto Frello helyi dán művészről kapta a nevét. Az iskola “tantárgyi laboratóriumait” pedig 900 diák veheti birtokba.

“A tanulóinknak sosem lesz majd kétségük afelől, mivel kell majd dolgozniuk. Minden terem magától értetődően lett kialakítva az adott tantárgyhoz” – mesélte Morten Møller Jensen igazgató.

Az új iskolával az oktatási rendszer megreformálására törekszenek a városban. A polgármester azt reméli, a gyerekek is otthonosan érzik majd magukat az intézményben, miközben lépést tartanak a korral és annak új kihívásaival.

“Ezzel az iskolával bebiztosítjuk a jövőnket. Ezt a 12 millió eurót fordíthattuk volna egy meglévő, hagyományos iskolára is, de akkor nem lett volna lehetőségünk újítani” – mondta Erik Buhl polgármester.

“Rendkívül fontos, hogy folyamatosan 30-40 évvel előre is tekintsünk, ne csak egy-egy választási időszakra. Szerintem erre kéne törekedni a közszférában” – tette hozzá. (hu.euronews.com)

Kapcsolódó cikkek