Megéri-e jótékonykodásból gyűjteni a műanyag kupakokat?

Megosztás

Manapság már nem ritka látvány, hogy háztartásokban, munkahelyeken akad egy zacskó vagy doboz, amiben szorgosan gyűjtik a kupakokat, főleg állatmenhelyek vagy beteg gyerekek megsegítésére. De hogyan lesz pénz ezekből, és egyáltalán van-e értelme gyűjteni?

Ugyan bármilyen, vizes, üdítős, mosóporos, illetve tusfürdős palackokról, flakonokról származó kupakokat átvesznek, de kilónként csupán 65 Ft-ot fizetnek érte a legmagasabb áron is. Egy kupak pedig csak 3 gramm körül mozog.

Mindez azt jelenti, hogy 50 kilogrammnyi kupak esetén – ami azért igen jelentős mennyiségnek számít – a legmagasabb áron leadva is csak 3250 forintot ér.

Ez azt jelenti, hogy érdemi változást nem tud hozni ennek a mennyiségnek a többszöröse sem egy beteg emberen. Mindazonáltal a kupakok így biztosan újra lesznek hasznosítva, igaz akkor is, ha csak a szelektívbe dobjuk ki őket. A kupakgyűjtés helyett pedig lehet, hogy érdemesebb pénzbeli vagy tárgyi adományt nyújtani a rászorulóknak, hiszen az jóval több segítség lehet nekik és hamarabb célba is ér.

Kapcsolódó cikkek