Kérdőívet indított az Ökopolisz Alapítvány a magyar erdők megvédéséről

Magyarországon egy augusztusi kormányrendelet óta erdeink veszélybe kerültek, pedig nem csupán Magyarország utolsó természetes növénytakarójaként tekinthetünk rájuk, hanem abból a szempontból is létfontosságúak, mert biztosítják a biológiai sokszínűséget, oxigént termelnek és tompítják a környezetszennyezés káros hatásait is. – írja közleményében az alapítvány. Az erdők megvédését közös ügynek tekintik, amelyért csak összefogva tehetünk igazán sokat. Éppen ezért elindítottak egy kérdőívet is, amelyben arra kíváncsiak, hogy az emberek hogyan, milyen megoldásokkal védenék az ország természetes növénytakaróját. A kérdőívet itt tölthetik ki.

Tovább olvasom

Keresztes László Lóránt egyeztetésre hívja Lantos Csaba energiaügyi minisztert

Hétfőn tesz esküt az országgyűlés előtt  az energiapolitikáért, nukleáris biztonságért, víziközművekért felelős miniszter-jelölt, Lantos Csaba, mellyel párhuzamosan ért véget Matolcsy György jegybankelnök beszámolója is a gazdasági bizottságban. Erről a két témáról tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti képviselője. Keresztes elmondta, hogy a válságok korába léptünk, és az is teljesen világos, hogy Magyarország azért van különösen kitett helyzetben a jelen válságok miatt, mert a kormány elhibázott politikát folytatott az elmúlt tizenkét évben. Matolcsy György egy nagyon kemény kormány kritikát fogalmazott meg, elmondása szerint azért vagyunk ennyire nehéz helyzetben,…

Tovább olvasom

Betétdíjas lesz a PET palack és a sörösdoboz

Napvilágot látott az egyes italcsomagolások kötelező visszaváltását előirányzó kormányrendelet – írta a Dontwasteit. A Technológiai és Ipari Minisztérium tervei szerint a műanyag, fém és üveg italcsomagolások kötelező betétdíja és visszaváltása 2024-ben végre megindulhat. A rendelet megkülönböztet kötelezően és önkéntesen visszaváltási díjas termékeket. A kötelezően visszaváltási díjas termékek körébe a tejalapú készítmények kivételével az italtermékek közvetlen csomagolása tartozik. Ezek a műanyag, fém vagy üveg alapanyagú, és 0-6 literig terjedő űrtartalmú palackok. Önkéntesen visszaváltási díjas termék a fenti termékek körébe nem sorolt, a gyártó által önkéntesen „visszaváltható” megjelöléssel gyártott, illetve forgalomba hozott termék. A visszaváltás ösztönzésére…

Tovább olvasom

A háború miatt felpörög az erdőirtás és a környezetszennyezés is

A világ napraforgóolaj-exportjának két kulcsországa, Ukrajna és Oroszország háborúban áll egymással, aminek hatására az egyébként is magas árak tovább emelkedtek. Sok élelmiszeripari cég ezért újra a rendkívül környezetszennyező pálmaolajhoz fordul, csak ebben látja a fennmaradása zálogát. A környezetvédelmi problémák a gazdasági nehézségek közepette a háttérbe szorultak – írja a Euronews. A pálmaolaj az utóbbi években páriává vált, mert előállítása rendkívül környezetszennyező. A világ termelésének 85 százalékáért Malajzia és Indonézia felelős, ahol rengeteg esőerdőt vágtak ki, hogy helyet biztosítsanak az olajpálmáknak. Az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának öt évvel…

Tovább olvasom

Műanyag helyett ehető csomagolás, de ez sem tökéletes

Sorra tiltják be az uniós országok a zöldségek és gyümölcsök esetében használt műanyag csomagolóanyagokat, amit azonban nehéz pótolni. A legnagyobb európai uborkamag-nemesítő holland vállalatok most megoldással jelentkeztek a problémára: ehető csomagolást fejlesztettek ki, elsősorban a snack uborkákra. Csakhogy az Európai Unióban az eltarthatóságot meghosszabbító, ehető bevonatok használata nem engedélyezett. Ráadásul a hasonló technológiáknak van egy gyenge pontjuk: A különböző zöldségek és gyümölcsök héjának kémiai összetétele és fizikai szerkezete jelentős eltér egymástól, ahogy a légzésintenzitásuk, a víztartalmuk is. Tehát az a bevonat, amely jó a paprikára és a paradicsomra, nem biztos,…

Tovább olvasom

Végre megvizsgálták, mennyivel ér többet egy ház, ha energiatakarékos – sokkal

Milyen jól is hangzik, ha az otthonunk, ahol élünk, szinte semennyire nem szennyezi a környezetet például a fűtési-hűtési folyamat során, nulla az energiaigénye, azt is megújuló forrásokból nyeri, emiatt rendkívül alacsony a rezsije is. Igen, ez szép, de ezt keményen meg is kell fizetni, hogy egy ház ilyenné válhasson. Most azonban hivatalosan is kiderült, hatalmasat dob az értékén. Több mint 50 százalékkal ér többet egy nulla energiaigényű (BB) besorolású családi ház, mint egy egyébként hasonló adottságú, de legrosszabb energiahatékonyságú épület Magyarországon – derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetésével végzett…

Tovább olvasom

Megugrott a hazai villanyautó-értékesítés: íme a legnépszerűbb elektromos gépkocsik toplistái

A várakozásokat felülmúló mértékben, 41,53 százalékkal növekedett az új elektromos autók vásárlása tavaly. Ehhez minden bizonnyal az üzemanyagok drágulása és a hagyományos személygépkocsik áremelkedése is kellett, persze, a korábbi évekhez hasonlóan jól jött a vásárláshoz adott milliós állami támogatás is. Hazánk piacvezető autós szaklapja, a Vezess legfrissebb összeállítása szerint 2021-ben 4311 új villanyautó állt forgalomba Magyarországon. A cikkből kiderül az is, hogy a tavalyihoz képest 4,8 százalékkal csökkenő, teljes újautós piacon az elektromos személygépkocsik értékesítése 41,53 %-kal bővült. A várakozásokat felülmúló emelkedéshez a szokásos kedvezmények mellett (pl.: állami támogatás, zöld…

Tovább olvasom

Ezért érdemes zöld podcast műsorokat hallgatnunk

Egyre népszerűbbek a podcastek szerte a világon, akad köztük jócskán olyan is, ami a zöld témákat boncolgatja. Burgmann Nóra írása számos jó lehetőséget mutat a zoldtartalom.hu cikkében. “2020 valóban változást hozott a podcast kínálatban. Egyre több olyan csatorna indult, melyek kifejezetten a környezettudatossággal foglalkoznak. Bár korábban is voltak műsorok, amelyekben egy-egy epizód erejéig érintették a környezetvédelem és fenntarthatóság témáját, de most már olyan kínálattal találkozunk, ahol hétről hétre kedvenc témánkról hallgathatunk újabb epizódokat. Miért érdemes podcast műsort hallgatni? Ha már a környezettudatosság és fenntarthatóság szakértője, akkor fontos, hogy ismerje a többi…

Tovább olvasom

LMP: csak zöld fordulattal csökkenthető a rezsi

Csak zöld fordulattal, az alternatív energiákra való átállással csökkenthető a rezsi; erre az LMP a garancia – jelentette ki Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján. A politikus a magas energiaárakkal kapcsolatban tagadta, hogy az európai uniós klímastratégia okozná a drasztikus áremelkedést, miként azt a kormány állítja. Közölte: az áremelkedés oka részben a koronavírus-járvány utáni fogyasztásnövekedés, de leginkább az, hogy a fosszilis energiát termelő nagy cégek kartelleznek, vagyis leosztják a piacot, ezzelmesterségesen felhajtva az árakat. Mindez az alacsony jövedelmű háztartásokat érinti különösen, hiszen esetükben a kiadások nagy arányát…

Tovább olvasom

Ne dobjuk el a dobozokat, mert most többet érnek: Szolnokra is bevihetjük

A Minden Doboz Visszajár nevű Facebook-oldal hívta fel a figyelmet a kampányra: Július 1-től az akcióban résztvevő automatákban 33%-kal magasabb díjért válthatjátok vissza az alumínium italos dobozaitokat! Az akcióban résztvevő helyszíneket megtaláljátok a az https://everycancounts.eu/hu/ oldal AUTOMATA KERESŐ menüpontja alatt. Az akciós visszaváltási díj az Auchan hipermarketekben 10 Ft/3 db, a résztvevő SPAR, Interspar áruházakban és kiskereskedőknél 4 Ft/db, kivéve a Nyugati téri Interspart, ahol 3 Ft/db, és a tököli automata, ahol 10 Ft/3 db. A résztvevő helyszínek (benne egy szolnoki): Baja SPARBudakalász AuchanBudaörs AuchanBudapest Auróra Mini AbcBudapest CBA Erzsébet…

Tovább olvasom