Az Egészségügyi Világszervezet vezetője, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt kérte, hogy szeptember végéig sehol se adjanak be harmadik oltást – írja az Index. Gebrejeszusz a kérést azzal indokolta, hogy világszerte rengeteg embert még egyetlen alkalommal sem sikerült beoltani, szerinte a harmadik oltás helyett inkább az ő megvédésükre kellene koncentrálni az erőfeszítésüket. “Megértem azt, hogy a világ kormányai meg akarják védeni a saját népességüket a delta-variánstól. De azt nem fogadhatjuk el, hogy azok az országok, amelyek már így is a legtöbb vakcinát használták fel, most még ennél is többet akarnak felhasználni” – mondta Gebrejeszusz. A…
Tovább olvasomCímke: vakcina
„Több ponton is aggályosak” magyar kutatók szerint a harmadik oltással kapcsolatos ajánlások
Balkányi László orvosi tudásmérnök, Falus András immunológus, professzor emeritus, akadémikus, Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus, habilitált egyetemi docens, Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, Sarkadi Balázs kutatóorvos, akadémikus és Weltner János orvos fogalmazott meg kritikákat a harmadik oltás kapcsán – írja a HVG.hu. “Nem transzparens módon létrejött, tudományos alátámasztás nélküli, több ponton aggályos” – írták a szakemberek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emmi által az oltóorvosok és a háziorvosok számára kidolgozott ajánlás a szakemberek szerint nem tartalmaz igazi szakmai támogatást, és az orvosra, valamint a páciensre bízza a döntést, ahelyett, hogy tudományos…
Tovább olvasomMegvan, milyen vakcinák adhatók harmadik oltásként
Müller Cecília országos tiszti főorvos kedden, másfél héttel Orbán Viktor hasonló nyilatkozata után jelentette be, hogy engedélyezik a harmadik oltást, de az nem derült ki részletesen, ki milyen vakcinát kaphat. Az RTL Híradó megszerezte Müller háziorvosoknak és kórházaknak írt levelét, ebben külön táblázat tartalmazza, hogy mely vakcina, melyik oltóanyaggal kombinálható – írta meg a HVG.hu. E szerint: Sinopharmra: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen; Pfizerre: Sinopharm, Janssen, AstraZeneca; AstraZenecára: Pfizer, Moderna és Sinopharm; Janssenre: Pfizer, Moderna Sinopharm; Modernára: Sinopharm, Janssen, AstraZeneca; Szputnyik V-re: Pfizer, Moderna, Sinopharm. Szputnyik azért nem adható harmadiknak, mert abból már elfogytak…
Tovább olvasomA Pfizer nem támogatja a vakcinák kombinálását, Káslerék mégis pont ezt javasolják a harmadik oltásnál
Kásler Miklós szakminiszter korábban arról beszélt, hogy a döntés a háziorvosoké, ugyanakkor a tárca minden esetben a vakcinák variálását támogatja – írja az atv.hu. A Pfizernél még csak mostanában zárulnak azok a klinikai vizsgálatok, amikben a saját oltóanyaguk harmadik adagjának felhasználását tesztelték. Egyelőre annyit tudni, hogy egyáránt biztatóak az eredmények az immunitás felfrissítésénél és az egyes vírusvariánsok elleni védelemnél. „Mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatjuk az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását” – mondta a Népszavának Vereckei Péter, a Pfizer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Vereckei annyit hozzátett, hogy a Pfizer és a BioNTech…
Tovább olvasomHónapokat csúszhat a Szputnyik európai engedélyeztetése, mert a gyártó nem adta le határidőre az adatokat
Elmulasztotta a június 10-i határidőig benyújtani a Szputnyik V vakcina orosz fejlesztője a tesztadatokat az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé, így a vakcina uniós jóváhagyása „valószínűleg szeptemberig, de lehet, hogy év végéig” késlekedni fog – jelezte egy névtelenséget kérő német kormányzati forrás a Reuters hírügynökségnek a Portfolio tudósítása szerint. Korábban még arról volt szó, hogy májusban, de legkésőbb júniusban már jóváhagyhatja az EMA a Szputnyikot, így az az uniós oltásigazolásnál is előnyt jelentene, illetve a magyarok külföldi utazását is könnyítené. A hírügynökség másik forrása azt mondta, hogy a Szputnyik V vakcinát fejlesztő orosz…
Tovább olvasomÚjabb vakcinagyártó jelentette be, hogy hatásos az oltóanyaga
Június 14-én (hétfőn) jelentette be a Maryland állambeli székhelyű amerikai, Novavax nevű vakcinagyártó, hogy Covid–19 elleni védőoltása túl van a klinikai III-as fázisú vizsgálatokon, és hatásosnak, biztonságosnak, valamint jól tolerálhatónak bizonyult – írja az Index. A PREVENT–19 NEVŰ VIZSGÁLATBA 29 960 BETEGET VONTAK BE 119 KLINIKÁN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS MEXIKÓ TERÜLETÉN, ÉS A VÉGLEGES EREDMÉNYEK SZERINT AZ OLTÁS 100 SZÁZALÉKBAN VÉDELMET NYÚJTOTT A KÖZÉPSÚLYOS, SÚLYOS, VALAMINT HALÁLOS LEFOLYÁSÚ COVID ELLEN, míg az enyhe esetek ellen 90,4 százalékban védett meg a vakcina. Gregory M. Glenn, a vállalat kutatási és fejlesztési részlegének igazgatója…
Tovább olvasom