Bejelentés érkezett a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra, mert ismeretlen személy 2022. július 26-án a délutáni órákban – nyitvatartási időn kívül – bement a város egyik élelmiszerboltjába, ahonnan édességeket és szeszes italokat tulajdonított el. A helyszínre kiérkező rendőrök a kamerafelvételek alapján gyorsan beazonosították a feltételezett elkövetőt. A nyomozók a 35 éves helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi mindent bevallott. Elmondása szerint „kivolt az asszony miatt”, ezért úgy gondolta, elmegy lopni. A boltban egy zsákba pakolta össze az árucikkeket, amiket aztán otthon elfogyasztottak, azonban az italokat már…
Tovább olvasomCímke: törökszentmiklós
Újabb Jász-Nagykun-Szolnok megyei település jelentette be, hogy lemond a tűzijátékról
Tószeg után Törökszentmiklós is úgy döntött, hogy le tud mondani az augusztus 20-i tűzijátékról. Markót Imre, a település polgármestere Facebook oldalán így indokolta a képviselő-testület döntését: Felmerült, hogy jelen helyzetben, amikor közvetlen szomszédságunkban háború dúl, amikor idehaza a mindenkit sújtó gazdasági válság, az elszabadult infláció, a megemelkedett energiaárak a társadalmunk valamennyi tagját terhelik. Ugyanígy az önkormányzatok is nem várt, nem tervezett többletkiadások elé néznek, amiket még nem tudnak, nem tudunk miként fognak és fogunk kigazdálkodni. Amikor a közeli jövőnk az eddig megszokottól eltérően bizonytalanná, tervezhetetlenné vált. Felmerült, hogy egy ilyen…
Tovább olvasomTeljes útlezárás Törökszentmiklósnál
Közúti közlekedési baleset történt a 4-es főút 119. kilométerszelvényében, Törökszentmiklós és Karcag között 2022. július 19-én 9 óra 15 perc körül. A rendelkezésre álló adatok szerint egy tehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött eddig tisztázatlan körülmények között. A baleset következtében egy személy könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök teljes útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését. A forgalmat Törökszentmiklós belvárosa felé terelik.
Tovább olvasomElkapták a törökszentmiklósi sorozatbetörőt
Ismeretlen személy károsított meg több törökszentmiklósi magánszemélyt 2021. és 2022. között. A hívatlan látogató a bűncselekmények alkalmával műszaki-háztartási cikkeket, okmányokat, ékszereket, élelmiszereket vitt magával. A nyomozók minden esetben helyszíni szemlét tartottak, nyomok után kutattak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Az elvégzett nyomozási cselekmények alapján a nyomozók megállapították, hogy a lopások feltételezett elkövetője egy 30 éves helyi lakos lehet, akit a korábban elkövetett bűncselekmények miatt már jogerősen elítélt a bíróság. A férfi a börtönbüntetés letöltése miatt nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe, ezért ellene körözés volt érvényben. A helyi rendőrök…
Tovább olvasomTörökszentmiklósnál lezuhant a vitorlázó repülőgép, a pilóta ellen vádat emeltek
A repülőgép vezetője teljesen rosszul mérte fel az időjárási körülményeket és még hibás manővert is használt, a megváltozott szélirányt nem figyelembe véve. Légi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt vádat emeltek a Törökszentmiklósnál lezuhant motoros vitorlázó repülőgép pilótája ellen – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A vádirat szerint az 51 éves szolnoki férfi 2021. május 8-án a törökszentmiklósi Surjány településrészen lévő repülőtérről – az erős széllökések ellenére – szállt fel motoros vitorlázó repülőgépével. A vádlott és utasa, egy 58 éves férfi már 50-100 méter magasságban járt, amikor a szélirány…
Tovább olvasomElütött egy kerékpárost Törökszentmiklóson, majd nagy sebességgel elhajtott
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. május 30-án kora este, hogy Törökszentmiklós belterületén elütött egy gépkocsi egy kerékpárost, majd az autó megállás nélkül nagy sebességgel elhajtott. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, és megállapították, hogy a személygépkocsi az Árpád úton közlekedett a Jókai út irányába, aminek kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget a védett úton, neki balról közlekedő biciklisnek és elütötte. Az ütközéstől a kerékpáros elesett és súlyos sérülést szenvedett. A sofőr anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a biciklis megsérült-e továbbhajtott. Az adatgyűjtés során rövid időn belül azonosították az egyenruhások a…
Tovább olvasomNem kapta meg az elsőbbséget, fának ütközött az autó Törökszentmiklóson
A sofőr könnyű sérülést szenvedett a balesetben. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2022. április 14-én 18 óra körül Törökszentmiklós belterületén, a Batthyány úton – számolt be róla honlapján a rendőrség. Haladása során a 75 éves férfi nem biztosított elsőbbséget a neki balról, az Almásy úton közlekedő gépkocsinak és összeütköztek. A védett úton közlekedő személygépkocsi az ütközést követően egy fának csapódott, és vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.
Tovább olvasomFának ütközött és fejtetőre állt egy kocsi Törökszentmiklóson
A baleset következtében az autót vezető 37 éves asszony 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2022. március 18-án, a déli órákban Törökszentmiklós belterületén – írta meg szokásos napi megyei összegzőjében a police.hu. Egy helyi nő közlekedett személygépkocsival a Széchenyi István úton, amikor haladása során lehaladt az úttestről, majd az útpadkára ráhajtva egy fának ütközött, végül a jármű az úttesten, a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a 37 éves asszony – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.…
Tovább olvasomTragédia: busz ütött el egy gyalogost Törökszentmiklósnál
A 46-os úton lépett a gyalogos az autóbusz elé, nem volt esélye a túlélésre. Egy autóbusz elütött egy gyalogost a 46-os úton. A férfi a helyszínen életét vesztette. Sokáig félpályás útlezárás volt érvényben. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2022. február 28-án 23 óra körül Törökszentmiklós külterületén a 46-os út Szolnok felőli szakaszán. A rendelkezésre álló adatok szerint egy autóbusz közlekedett a 4-es főút irányából Törökszentmiklós felé, mikor a busz elé lépett egy gyalogos, akit elütött. A baleset következtében a gyalogos a helyszínen életét vesztette. A rendőrség félpályás útlezárás mellett végezte…
Tovább olvasomTörökszentmiklóstól kért segítséget az ukrajnai testvértelepülés
Nagyon szépen gyűlnek is a segítőkész emberek a háború sújtotta régióból menekülők helyzetének javítására. Szerencsére, Kárpátalja egyelőre viszonylag biztonságos övezetnek mondható, de vajon meddig marad így? Markót Imre polgármester a Facebookon keresztül kérte az állampolgárok segítségét, nem is hiába. “Kedves Törökszentmiklósiak! Csütörtök kora délután az Ukrajnát ért tegnapi orosz támadást követően, kárpátaljai testvértelepülésünk Nevetlenfalu polgármesterét dr. Oroszi Józsefet telefonon hívtam, érdeklődve a kialakult helyzetről, biztosítva őket a szolidaritásunkról, és felajánlottam Törökszentmiklós segítségét. Ma reggel Polgármester úr felhívott és már a konkrét segítségünket kérte. Kárpátalja jelenleg Ukrajna legbiztonságosabb része. Az ország…
Tovább olvasom