Hétvégenként legyen újra vonat Kisköréig!

A Tarnamente országgyűlési képviselője, Horváth László közel fél évtizedet dolgozott azon, hogy a Kóka János által bezáratott Kisterenye-Kál-Kápolna vasútvonal újra életjeleket adjon, meginduljon a súlyosan környezetpusztító közúti kőszállítást kiváltó, rendszeres vasúti áruszállítás. 

Tovább olvasom

Szombaton megtartották a Tisza-tó átúszást és átevezést

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közösen 2021-ben hívta életre az eseményt, amelyen akkor mintegy ezer induló vállalta, hogy átevezi vagy átússza Magyarország második legnagyobb állóvizét. Az átevezők bármilyen kézzel hajtható vízi járművel – kajak, kenu, SUP, sárkányhajó – a strandtól indulva, egy Kiskörei fordulóval ugyanoda visszaérve nyolc kilométert teljesítettek. Azok, akik inkább az úszást választották, 3,6 kilométert tettek meg az Abádi-öbölben. A két útvonal nem keresztezte egymást, így akár mindkét kihívást teljesíthették a résztvevők – tájékoztatta az MKKSZ az MTI-t. Idén közel ezer vállalkozó…

Tovább olvasom