Fokozott rendőri ellenőrzés a Tisza-tó térségében is

A 2021. évi turisztikai idény rendőri feladataihoz kapcsolódó végrehajtási tervben foglaltaknak megfelelően, közlekedésrendészeti és közbiztonsági-bűnügyi fokozott ellenőrzést hajtottak végre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2021. augusztus 6-7. között – írja a police.hu. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, továbbá a halászati hasznosítókkal, az illetékes nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őreivel együttműködve folytatták le a fokozott ellenőrzést. Az egyenruhások szárazföldön és vízen egyaránt jelen voltak a turizmussal érintett területek – kiemelten a Tisza-tó és térsége – közlekedésbiztonságának megszilárdítása, az utazó bűnözés elleni hatékony…

Tovább olvasom

Megjelent a Tisza-tó valaha készült legrészletesebb térképe

Barátom a Tisza-tó néven jelent meg térkép horgászok, kerékpárosok és túrázók számára, melyet augusztus 2-án délelőtt mutatott be Tiszafüreden a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. A most bemutatott térkép nemcsak minden korábbinál pontosabb és részletesebb, hanem alapja egy leendő applikációnak is, mert rendelkezik azzal a digitális háttérrel, ami ezt lehetővé teszi. Az applikáció a térképet felhasználva aktuális tájékoztatást fog adni, emellett segítséget nyújt a szárazföldi és vízi közlekedésben. A térkép hamarosan elérhető lesz több horgászboltban és kikötőben, valamint a Horgászati Központban is. Kiemelt kép: Miklósa Erika, Hubai Imre, Juhász Attila Simon és…

Tovább olvasom

Tömeges kagylópusztulás a Tisza-tónál – de mi az oka?

A sporthorgasz.eu figyelt fel a jelenségre, miszerint egyes helyeken kifejezetten sok döglött kagyló sodródik a víz felszínén, így hát utánajártak a dolgoknak. Mint írják: az elpusztult egyedek mindegyike az inváziós amuri kagyló (Sinanodonta woodiana) teteme. Ez a faj a XX. század 60-70-es éveiben került be az országba a kelet felől érkező halszállítmányokkal, és hazánkban inváziós fajjá lépett elő. Ma már szinte az összes hazai vízben megtalálható. Elhullása azonban pontosan abból adódik, hogy nem őshonos Európában, így Magyarországon sem. Vizeinkben él egy őshonos víziatkafaj, mely a kagyló köpenyét átfúrva bejut az…

Tovább olvasom

Tisza-tavi kerékpározás, arborétum, karcagi szélmalom: ezek megyénk fő látványosságai

A HelloVidék gyűjtötte össze azokat a kihagyhatatlan helyeket, amit mindenképp látnod kell Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ezekből szemezgettünk: Kiskörei hallépcső A Kiskörei Vízerőmű duzzasztóműve mellett található Közép-Európa legnagyobb ökológiai folyosója. A létesítmény egy közel 1400 méter hosszú csatornával kerüli meg a duzzasztóművet, így biztosít egész évben szabad vándorlási lehetőséget a halak számára a Tisza-tó és a vízlépcső úgynevezett alvízi folyószakasza között. A létesítmény azonban nem csak az átjárás biztosítására alkalmas, hanem a pihenőtavak segítségével egyes fajoknak élőhelyet is biztosíthat, illetve a biztonságos áttelelést szolgálja. Tisza-tavi kerékpártúra Gondoltad volna, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye igazi…

Tovább olvasom

Idén is megrendezik a Tisza-tavi fesztivált

A háromnapos komolyzenei rendezvénysorozat alatt biciklizés és rafting bemutató mellett élvezhetjük a fellépők különleges hangját. A Tisza-tavi fesztivál színpadán fellép többek között Miklósa Erika, Rácz Rita, Szappanos Tibor, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar is. A július 30-tól augusztus 1-ig tartó fesztivált idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a tó festői környezetében, a már megszokott helyszíneken kívül pedig idén több különlegességgel is készülnek a szervezők. A Természet Operaházaként is ismertté vált rendezvény nyitányaként pénteken Tiszafüreden Miklósa Erika operaénekest is hallhatják élőben a látogatók, aki mellett többek között Pataki…

Tovább olvasom