Többször is loptak a strandokon, a rendőrök elkapták őket

A rendőrök egy recski nőt és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik nem csak fürödni mentek a jászsági strandokra. Bejelentés tett a rendőrségen egy szolnoki lakos 2023. augusztus 3-án, hogy aznap délben ismeretlen elvitte az egyik jászberényi strandon a mobiltelefonját és 17 000 forintját. A tolvaj magához vette a sértett öltözőszekrényének kulcsát, amit az az egyik medence melletti fogasra akasztott fel, majd elvitte az oda bezárt értékeit. A rendőrök a helyszínen a biztonsági kamera felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket még ott találtak a strandon. Egy recski férfit és egy…

Tovább olvasom

Meg se kérdezték a lakosságot, úgy robbantgatnak a házaktól pár száz méterre az újranyitott recski kőbányában

Pedig korábban ígéretet kaptak rá, hogy előzetesen értesíteni fogják a lakosokat a robbantásokról. Két hatalmas robbantás volt pénteken Recsken, ahol a lakosság megkérdezése nélkül, a lakott területtől párszáz méterre nyit bányát egy Kósa Lajos ügyvédjéhez köthető cég – számolt be róla a 444.hu. Az LMP képviselője, Kanász-Nagy Máté szombaton élőben jelentkezett be az úgynevezett kőzetjövesztő robbantások helyszínéről, ahol a helyiek azt mondták, korábban ígéretet kaptak a vállalkozótól, hogy a robbantás előtt értesíteni fogják őket, de ez nem történt meg. Volt, aki álmából riadt fel a robbanásra, és az ágy is…

Tovább olvasom