Rákóczifalván szűkíti nyitva tartását a Takarékbank

Rákóczifalván egy napra szűkíti eddigi nyitvatartási rendjét a Takarékbank, mégpedig december 31-től. Erről még csak nem is a helyi önkormányzat adott tájékoztatást, hanem a szomszéd település, Rákócziújfalu egyik közösségi csoportja. A megküldött hivatalos értesítő szerint a helyiek Szolnokra lesznek kénytelenek bejárni ügyeket intézni a hét nagy részében, mert a takszöv helyben csak szerdán tart ügyfélfogadást. A helyi fiókot a szolnoki Nagy Imre úti fiókkal vonják össze. Ugyanakkor az ATM-szolgáltatás a jelenlegi helyén továbbra is elérhető marad. Mint ismert, a Takarékbank sorra jelentette be, hogy mely fiókjait zárja be végleg korszerűbb…

Tovább olvasom

Tűzhelyen felejtett olaj okozott tüzet Rákócziújfaluban

A tűzhelyen felejtett olaj kapott lángra vasárnap délelőtt Rákócziújfaluban, egy Arany János utcai, száz négyzetméteres családi házban. A tűz a teljes konyhát érintette, illetve a padlásfeljárón keresztül a tetőszerkezetre és a padlástérre is átterjedt. A szolnoki hivatásos és a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók belülről és kívülről vízsugarakkal avatkoztak be, eközben a tetőhéjazatot is megbontották.  A hasonló esetek elkerülése érdekében fontos, hogy ne hagyjuk felügyelet nélkül a készülő ételt, ennek jó módszere, ha időzítőt állítunk be. A kigyulladt zsiradékot soha ne oltsuk vízzel, tegyünk fedőt az edényre, ezzel elzárjuk a tűz oxigén-utánpótlását.…

Tovább olvasom