A nyitott ablakon keresztül bemászva lopott a jászapáti férfi

Ismeretlen személy ment be egy jászapáti ingatlanba a nyitott ablakon keresztül 2021. augusztus 12-én 12 óra körül, ahol kutatást végzett, majd háztartási cikkekkel, ruhaneművel, karórákkal és egy női táskával távozott – írja a police.hu. A rendőrök az adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították, elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A 22 éves jogsértőt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételéről határoztak. A nyomozók kutatás során az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

Tovább olvasom

A mezőtúri nyomozók adtak nevet egy ellopott póninak

Egy pónitulajdonos tett bejelentést a Mezőtúri Rendőrkapitányságra, mert ismeretlen személy – jelenleg állattartásra használt ingatlanából – eltulajdonította az egyik pónilovát 2021. augusztus 8-ra virradóra. A nyomozók figyelme – a helyszíni szemle, a tanúkihallgatások és az adatgyűjtések ismeretében – egy helyi fiatalra terelődött, aki a bűncselekményt megelőző napon vásárlási szándékkal kereste meg a sértettet. A gazda elmondta a fiatalnak, hogy a kiszemelt póninak már megvan a leendő tulajdonosa, az nem eladó. A fiatalkorút a rendőrök elszámoltatták a bűncselekménnyel kapcsolatban, aki gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a terhére rótt cselekményt. Elmondta, hogy nagyon…

Tovább olvasom

Iskolából lopott el egy lezárt kerékpárt a szolnoki férfi

Ismeretlen személy vitt el egy lezárt kerékpárt 2021. augusztus 5-én 6 óra 45 perc és 12 óra között egy szolnoki oktatási intézmény kerékpártárolójából – írta meg a police.hu. A rendőrök a bejelentést követően órákon belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A jogsértő gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozók a kutatás során lefoglalták a kerékpárt, majd a sértett részére átadták. A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Tovább olvasom

A jászfényszarui betörő-testvérpár csuklóján a bejelentéstől számított két órán belül kattant a bilincs

Egy hatvani lakos tett bejelentést a Jászfényszarui Rendőrőrsre, mert a helyi, jelenleg lakatlan  ingatlanának udvarára, közelebbről nem meghatározható időpontban, ismeretlen személy bement, és a házból különböző használati tárgyakat – táskát, kályhát, gáztűzhelyet, porcelán étkészletet – tulajdonított el. A jászsági rendőrök a bejelentést követően azonnal megtekintették a helyszínt, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Az elsődleges nyomozási cselekmények során az egyenruhások figyelme egy helybéli testvérpárra terelődött, akiket elszámoltattak a bűncselekménnyel kapcsolatban. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 20 és 24 éves férfiakat, akik semmit sem tagadtak. Elmondták, hogy kihallgatásuk előtt egy héttel…

Tovább olvasom

Egyikük cigit lejmolt, miközben a társa kizsebelte áldozatukat egy szolnoki parkban

Július 31-én a hajnali órákban egy helyi férfi és egy nő az egyik szolnoki parkban megszólítottak egy helybéli lakost, hogy cigarettát kérjenek tőle – számolt be a police.hu. A beszélgetés közben a sértett derekán viselt övtáskájából ellopták a pénztárcáját, amiben személyes iratai és bankkártyája is benne volt. A sértett észlelte, hogy megkárosítják, ezért szóváltásba keveredett a párossal. A hangoskodásra felfigyeltek a közelben járőröző rendőrök és a jogsértőket a helyszínen elfogták, majd a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves nőt és 39 éves társát. A nő beismerő vallomást…

Tovább olvasom

Ellopta az autót, csak aztán kifogyott belőle a benzin

A rendőrök őrizetbe vettek egy cibakházi férfit, akinek a jármű önkényes elvétele mellett több vagyon elleni bűncselekmény is a terhére róható – írja a police.hu. Egy cibakházi lakos megjelent 2021. július 24-én napközben édesanyja házánál míg a családtagok nem tartózkodtak otthon, majd a 19 éves férfi egy téglával leverte az ingatlan bejárati ajtajáról a lakatot és oda bement. A házban benyomta a zárt hálószoba ajtaját és az ott található szekrényből kivette édesanyja gépkocsijának indítókulcsát, majd az udvaron parkoló autóval, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elhajtott. A rendőrök bűncselekmény elkövetése…

Tovább olvasom