Kétszer is lopni próbált a zagyvarékasi férfi, másodszor rajtakapták

Megosztás

Egy zagyvarékasi lakos ellen 2 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Szolnoki Rendőrkapitányság – számolt be róla közleményben a police.hu.

A 38 éves férfi 2021. október 23-án 18 óra és október 24-én 18 óra között bement egy helyi családi házba, és onnan elvitt 50 kg tápot, 2 üveg szeszes italt, karórákat, valamint egy fémdobozban gyűjtött ötforintos érméket. A rendőrök a begyűjtött adatok alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak, majd gyanúsítottként kihallgattak.

Ugyanez a férfi 2021. november 5-én napközben bement egy másik zagyvarékasi, általa ismert család otthonába, és az előszobában lévő gázpalackot levágta a tűzhelyhez rögzítő csőről, majd elindult vele kifelé a házból. Az udvaron azonban összefutott az éppen hazatérő sértettel, aki felszólította ismerősét, hogy tegye le a gázpalackot. A jogsértő a zsákmányt önként visszaadta a tulajdonosnak, majd távozott a helyszínről. A rendőrök előállították és ezen bűncselekmény kapcsán is gyanúsítottként kihallgatták a zagyvarékasi férfit.

A nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek