Kigyulladt egy ház Kunmadarason, meghalt egy ember

Frissítés: Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason Lakástűzben meghalt egy ember Kunmadarason a Frangepán Miklós utcában hétfőn reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint egy nyolcvan négyzetméteres családi ház húsz négyzetméteres nappalija teljes terjedelmében égett, és a födém is beszakadt. A tűzoltók fél órán át küzdöttek a lángokkal, és oltás közben egy holttestet találtak.Az épületből három gázpalackot is kihoztak, a helyszínen talált kutyát pedig az állatvédőkre bízták.A tűz keletkezésének körülményeit tűzvizsgálat tárja majd fel – áll a közleményben. Korábban: A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a…

Tovább olvasom

Az éj leple alatt kiraboltak egy kunmadarasi boltot

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2022. december 20-ra virradóra ismeretlen kifeszítette egy kunmadarasi bolt hátsó ajtaját, majd az üzletből különböző horgászfelszereléseket, kézi szerszámokat és a kasszából készpénzt tulajdonított el. A karcagi rendőrök a helyszínre érkezést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és hamar a látókörükbe került a bűncselekmény feltételezett elkövetője. A 24 éves helyi férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd a nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elismerte a lopást, a lakásán megtartott kutatás során a készpénzen kívül a rendőrök mindent megtaláltak.

Tovább olvasom

Megszólalt a szén-monoxid-jelző Kunmadarason

A Nagy Imre utcából egy embert gázmérgezés gyanújával szállítottak kórházba.Jelzett a szén-monoxid-mérő a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadarason, egy Nagy Imre utcai családi házban hétfőn este. A helyszínre riasztott karcagi hivatásos tűzoltók kimutatták a levegőben a mérgező gáz jelenlétét. A mentők egy embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba.

Tovább olvasom

Közel 70 embert vert át a kunmadarasi csaló

Üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 27 éves kunmadarasi nővel szemben. A csaló 2022. december 5-ét megelőző időpontban az online piactéren egy étrend-kiegészítő terméket hirdetett meg. A vevők – több mind hatvanan – előre elutalták a pénzt, esetenként tíz-, húszezer forintot, a terméket azonban nem kapták meg, az eladó pedig elérhetetlenné vált. A rendőrök sikeres adatgyűjtésének köszönhetően az elkövetőt 2022. december 7-én Kunmadarason elfogták, majd előállították a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók országos koordináció keretében zajló nyomozás eredményeképpen eddig 64 rendbeli…

Tovább olvasom

Sorozatos betörések után elkapták a kunmadarasi tolvajt

Bejelentés érkezett a rendőrségre december 8-án reggel arról, hogy az éjszaka során ismeretlen egy kunmadarasi ház udvaráról különböző kézi szerszámokat, 3 db kerékpárt és az ingatlan gangjáról ruhaneműket tulajdonított el, írja a police.hu. A helyszínre érkező rendőrök nem tétlenkedtek, azonnal adatot gyűjtöttek és a látókörükbe került helyi férfi lakása felé vették az irányt. A feltételezett elkövető házában megtaláltak a három bicikliből kettőt. Az egyenruhások a 35 éves férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók megállapították, hogy a jogsértő rovásán már több bűncselekmény is van, így az ügyeket egyesítették, majd…

Tovább olvasom

Frontálisan ütközött két autó

Karambol Karcag és Kunmadaras között. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.Frontálisan ütközött össze két személyautó a Karcag és Kunmadaras közötti útszakaszon szerda délután. A balesethez a karcagi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a járműveket. Nagy mennyiségű motorolaj került az úttestre, ezért az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom, közölte a katasztrófavédelem. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

Tovább olvasom

Naperőmű épül Kunmadarason

Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft – írja az MTI. A község polgármesteri hivatalában már megtartották a projektnyitó rendezvényt. „Az erőmű a tervek szerint 2023 második negyedévében kezdi meg a kereskedelmi üzemet” – mondta Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. üzleti projekt igazgatója.  Az MVM egy 28,7 megawatt (MWp) beépített teljesítményű naperőművet létesít a kunmadarasi repülőter mellett. A fejlesztés célja, hogy a saját erőművi portfolióban és ezáltal a hazai energiatermelésen belül növekedjen a megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek aránya. Az erőmű éves…

Tovább olvasom

A vakmerő kunmadarasi férfi jogsi nélkül, ittasan vezetett

A Karcagi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 55 éves kunmadarasi lakos ellen. A férfi augusztus 27-én délután Kunmadaras belterületén közlekedett autójával, amikor a rendőrök megállították. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá az intézkedő egyenruhások megállapították, hogy a férfit a Karcagi Járásbíróság jogerős határozatával a járművezetéstől eltiltotta. A jogsértő gyanúsítottként került kihallgatásra, melynek során nem tagadta, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott és azt is elismerte, hogy tudomással bírt arról, hogy el van…

Tovább olvasom

Termény égett Kunmadarason

Beizzott egy kombájn magtárolójában lévő napraforgómag hétfő délután egy Kunmadaras külterületén található szántóföldön. A karcagi hivatásos tűzoltók szüntették meg az izzást, majd a gép leürítését követően átmosták a magtárolót. Munkájuknak köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább és a kombájn is üzemképes maradt.

Tovább olvasom

Hét kunmadarasi házba tört be – elkapták

A rendelkezésre álló adatok alapján hét bűncselekményt követett el egy férfi az elmúlt időszakban Kunmadarason. A karcagi rendőrök kitartó munkája vetett véget a sorozatnak. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. augusztus 8-án, miszerint ismeretlen tettes egy kunmadarasi ingatlan ajtaját befeszítette, majd a házból hűtőszekrényt, televíziót, DVD lejátszót, mikrohullámú sütőt, gázpalackot, és egyéb értékeket vitt el. A Kunmadarasi Rendőrőrs körzeti megbízottjai a bejelentést követően azonnal adatgyűjtést végeztek melynek eredményeként látókörükbe került egy 35 éves helyi férfi, akit 2022. augusztus 9-én elfogtak, és előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a jogsértőt gyanúsítottként kihallgatták, majd…

Tovább olvasom