Másfél év után került elő az a kínai videós, aki a koronavírus-járvány kezdetén tudósítani mert Vuhanból, nem beszélhet róla, mi történt vele

A kínai hatóságok igyekeztek elkendőzni az igazságot és a valódi veszélyt, így nem nézték jó szemmel, hogy elképesztő nézettséget produkál valaki, aki a járvány igazi arcát bemutatja. Nyoma is veszett több másik bloggerrel egyetemben. Bő hatszáz nappal az eltűnése után újra felbukkant Csen Csiu-si, a foglalkozását nézve ügyvéd blogger, akinek 2020. februárjában veszett nyoma azután, hogy majd két héten át tudósított Vuhanból, a koronavírus-világjárvány epicentrumából. A vuhani helyzetet, a járvány első napjainak káoszát és zavarát bemutató videói rendkívül népszerűek és nézettek voltak, ezért is vonhatta magára a kínai hatóságok figyelmét,…

Tovább olvasom

Elhunyt 5 koronavírusos beteg, a fertőzöttek száma 633 fővel emelkedett

Újabb 633 koronavírus- fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 705-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon – közölték a kormányzati tájékoztató oldalon. Elhunyt 5 beteg, így az elhunytak száma 30 190-re emelkedett. A gyógyultak száma 785 090, az aktív fertőzöttek száma 7 425-re emelkedett. 539 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, számuk tízzel nőtt a szerdához képest, közülük 87-en vannak lélegeztetőgépen, hattal többen, mint egy napja. A beoltottak száma 5 887 540, közülük 5 645 518 fő már a második oltását is megkapta, 760 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Tovább olvasom

Szlávik elmondta, kik lehetnek a legtovább védettek a koronavírus ellen

Egyre többen kerülnek kórházba, és sok köztük az olyan, aki nincs beoltva. Vannak olyan fertőzöttek is, akik már felvették az oltást, náluk azonban nagyon gyenge tünetekkel vagy tünetek nélkül zajlik a betegség − mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 reggeli műsorában, amelyet az Index.hu szemlézett . A főorvos kiemelte, hogy nagyon kicsi annak az esélye, hogy egy oltott ember súlyosan megbetegedjen a koronavírus miatt. A szakember elmondta, hogy a tudósok sem merik kijelenti, de A LEGNAGYOBB VÉDELMET AZOK AZ EMBEREK ÉLVEZIK, AKIK MÁR ÁTESTEK A BETEGSÉGEN ÉS BE IS VANNAK OLTVA A…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 20 halott, 1183 új fertőzött a hétvégén

Az elmúlt három napban 1183 új fertőzöttet találtak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 261 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Meghalt 20 beteg, így az elhunytak száma 30 171 főre emelkedett. A tájékoztatás szerint a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 783 167-en vannak, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 923 fő. Utóbbi szám 210-zel alacsonyabb, mint amiről pénteken számoltak be. Negyvennel nőtt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, jelenleg 478-an vannak, közülük 71-en (+17) vannak lélegeztetőgépen. A hétvégén 5655-en kapták meg az első koronavírus elleni oltásukat, ezzel…

Tovább olvasom

Pfizer-vezérigazgató: Egy év múlva visszatérhetünk a normális, korlátozásmentes életünkhöz, de évente szükség lehet oltásra

Egyszer már tavasszal is hallottunk hasonlót, bár akkor még csak harmadik, emlékeztető oltásról volt szó, most már évente ismétlődőről. Jó lesz ez így, vagy megint változnak majd menet közben a szabályok? Vasárnap a Pfizer gyógyszergyár vezérigazgatója az ABC News egyik hírműsorában nyilatkozva arról beszélt, hogy nagyjából egy év múlva lecseng a Covid-19 világjárvány, és visszatérhetünk a normális, korlátozásoktól mentes mindennapokhoz. Albert Bourla szerint a Covid-19 tovább fog ugyan fejlődni, újabb mutációkra is számítani kell, sőt, éves oltásokra is szükséges lehet, de csatlakozott a Moderna vezérigazgatójához, Stéphane Bancelhez, aki a múlt…

Tovább olvasom

Nagyjából négyszázezer 60 évnél idősebb magyar nem kapott oltást

Még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem olttatta be magát Magyarországon, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik”  – nyilatkozta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. A szakember szerint a jelenlegi koronavírus adatok az egy évvel ezelőttiekhez hasonlóak. A különbség abban rejlik, hogy a kórházban ápoltak és a lélegeztető gépen lévők között alacsony a beoltottak száma. A virológus szerint a fertőzöttek száma mindenképp emelkedni fog. Rusvai szerint az oltás abban segít, hogy minél kevesebben szoruljanak kórházi ellátásra, illetve…

Tovább olvasom

Itt a negyedik hullám, itt az újabb titkolózás – a kormány még azt sem engedi tudni, a kórházban levők közül mennyi az oltott személy

Vajon miért annyira fontos, hogy ne tudjunk semmit arról, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők között mennyien kerültek az oltás ellenére is veszélyes helyzetbe? Egyre gyorsul a járvány terjedése. A kormány viszont ahelyett, hogy részletes tájékoztatást adna a negyedik hullámról, nagyon fontos információkat nem oszt meg a közvéleménnyel. Pedig számos adat, mint például a kórházban lévők között az oltatlanok aránya, nagyobb eséllyel ösztönözne az oltásra, mint Merkely Bélával és a “Magyarország működik, az oltás működik” szöveggel teleplakátozni az országot. Azt egyébként számos országban rendszeresen publikálják, hogy a kórházi kezelésre szorulók hány…

Tovább olvasom

Szlávik szerint többségében idős, oltatlan emberek kerülnek kórházba

Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek kórházba a negyedik hullámban − mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön az M1-en, amelynek műsorát az Index szemlézte. A szakember hangsúlyozta: “Az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják a veszélyt. A másik ötven százalékot valahogy el lehetne érni, erre szolgálnak az olyan csoportok, amelyek az idős, egyedül élő vidéki embereket észérvekkel próbálják meggyőzni. A legösztönzőbb talán, hogy a védettségi kártyához van kötve bizonyos helyek látogatásának lehetősége”…

Tovább olvasom

Koronavírus: Négy hónap után ismét 500 fölött a napi új fertőzöttek száma

Az elmúlt 24 órában 501 új koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 819 021 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Ha a hétfői adatokat nem nézzük (elvégre akkor a hétvége három napját összesítve közlik), akkor legutóbb május közepén volt ilyen magas a napi esetszám. A tájékoztatás szerint meghalt 2 beteg, így az elhunytak száma 30 143 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 781 138 fő. Az aktív fertőzöttek száma 7740-re emelkedett, egy nap alatt 101-gyel lettek többen. Jelenleg 406 (+5 az előző…

Tovább olvasom

Koronavírus: Ezer fölé ment a hétvégi új fertőzöttek száma, újabb 13 elhunyt

Az elmúlt három nap során 1072 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak (péntekhez képest +593 eset), így a járvány kezdete óta összesen 818 231 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölték a koronavirus.gov.hu-n hétfőn, írja a HVG.hu. Ezúttal 13 halottról adtak hírt, a halálos áldozatok száma velük együtt 30 136 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 780 465, az aktív fertőzötteké 7630 fő. Kórházban 380 koronavírusos beteget ápolnak (+27 péntekhez képest), közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen (+4) – ez utóbbi szám egyébként magasabb, mint egy éve volt, amikor a második hullám volt felszállóágban. Az első…

Tovább olvasom