Jogosítvány nélküli autós ütött el egy biciklist Öcsödön

A jelentések szerint súlyos sérüléseket szenvedett a kerékpáros. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Öcsöd belterületén 2021. december 3-án 13 óra 20 perc körül – írja a police.hu. A 27 éves férfi a Kodály Zoltán és Deák Ferenc utak kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a kerékpárúton közlekedő kerékpárosnak és elütötte. Az ütközéstől a biciklis elesett és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsivezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint, hogy az autó a testvére tulajdonát képezi, aki a balesetkor vele utazott, és tudomása volt…

Tovább olvasom

Ünnepeljünk: lejárt Berki Krisztián vezetéstől való eltiltása, ismét találkozhatunk vele az utakon

Azért úgy adott erről hírt a közösségi oldalon, hogy abban legyen egy kis odaszúrás Karácsony Gergely felé is. Egy Instagramra feltöltött bejegyzésben tudatta Berki Krisztián, hogy október 27-én lejárt a jogosítványára vonatkozó jogerős eltiltás. Az egykori sportvezető posztja azért született meg, mert néhány napja mindenórás felesége, Mazsi ült a volán mögött, miközben orvosi vizsgálatra mentek, ezt viszont szóvá tette az egyik kommentelő. A bejegyzést elsőként a Metropol szúrta ki. Korábban Berki Krisztiánt egyrendbeli közúti veszélyeztetés, illetve egyrendbeli rongálás vádjában találták bűnösnek. A bíróság elsőfokon két év börtönbüntetésre ítélte, amit négy évre felfüggesztettek, valamint…

Tovább olvasom

Érvényes jogosítvány nélkül vezetett a verpeléti férfi, utasa pedig így engedte át a volánt

Bár éjszaka közlekedtek így, balszerencséjükre a járőrök lekapcsolták a járművet. Egy verpeléti lakos közlekedett személygépkocsival Kunmadaras külterületén 2021. október 14-én az éjszakai órákban, amikor a járőrök ellenőrizték.  A rendőrök megállapították, hogy a sofőr úgy ült volán mögé, hogy érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A gépjárműben utazott az autó bérlője is, aki tudta, hogy a sofőr jogosítvánnyal nem rendelkezik. Az egyenruhások előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra a jogsértőket, akiket meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vettek. A Karcagi Rendőrkapitányságon a 24 éves sofőr ellen engedély nélküli vezetés szabálysértés, míg a 32 éves bárándi utas ellen…

Tovább olvasom

Rengeteg ittas és néhány vezetéstől eltiltott sofőrt szúrtak ki megyénkben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 3 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból – számolt be a rendőrség a police.hu oldalon. A sofőrök közül 2 ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, míg 1 ellen bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Vezetői engedéllyel 1 gépjárművezető nem rendelkezett, ezért a rendőrök vele szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.   Az ellenőrzések során 25 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A rendőrök 13 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 3 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 9 járművezetővel szemben szabálysértési…

Tovább olvasom