Modern demokratikus jogállam vagyunk az alapvető jogok hazai biztosa szerint

Ne nevessünk, modern demokratikus jogállam vagyunk az alapvető jogok hazai biztosa szerint, erről írt a telex.hu. a Magyar Nemzet (MN) alapján. Az MN-nek nyilatkozott Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosaként eltöltött első három évét értékelve. Nos, nekünk erről eszünkbe jutott Kövér László ideges kirohanása, amikor leteremtette az újságírót, mert kérdezni merészelte a Parlament erre a célra fenntartott helyén! Meg az is az eszünkbe jutott, ahogy Orbán Viktor mélyen hallgat, ha megkérdezik a független sajtó részéről. Bár  igaz, válaszolt, ezt mondta: Ember, most jövök ki a templomból! Nos, ha az ember kissé…

Tovább olvasom

Az EU elégedetlen a magyar kormány jogállami vállalásainak teljesítésével

Úgy tűnik, hogy az EU is átlát azokon a látszatintézkedéseken, amellyel a korrupció ellen “kíván fellépni” a magyar kormány. Ez egyelőre édeskevés ahhoz, hogy az uniós pénzeket ismét megkaphassuk. A magyar kormány szeptember elején megállapodott az Európai Bizottsággal, hogy teljesít 17 jogállamisági követelményt, hogy ne veszítse el az EU-s támogatások egy igen jelentős részét. A vállalásokra a Bizottság az úgynevezett feltételességi mechanizmuson keresztül tudta rákényszeríteni az Orbán-kormányt. A mechanizmus elindítását az áprilisi magyar parlamenti választás másnapján jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. A mechanizmust akkor lehet elindítani, ha…

Tovább olvasom

Elveszítette a jogállamisági pert a magyar kormány

Ez azt jelenti, hogy jogállamisági feltételekhez köthetik az uniós pénzek kifizetését. Elutasította az Európai Unió Bírósága azt a magyar és lengyel keresetet, amelyet a jogállamiság elveinek a megsértése esetén az uniós költségvetés védelmére szolgáló feltételrendszer ellen nyújtottak be – számolt be róla a HVG.hu. Az ítélet megállapította: a mechanizmust megfelelő jogalappal fogadták el, az összeegyeztethető az uniós alapszerződés 7. cikk szerinti eljárással, és tiszteletben tartja különösen az Unióra ruházott hatáskörök korlátait, valamint a jogbiztonság elvét. A pártok már reagáltak is a döntésre: “Az Európai Bíróság mai döntése után egyértelművé vált, hogy az…

Tovább olvasom

A fájó igazság az EP alelnökétől: Magyarországon már nincs demokrácia

Egy ideje nem köntörfalaznak, nyíltan kimondják az európai vezetők, hogy a demokrácia és a jogállam romokban hever hazánkban. Katarina Barley szerint „tény, hogy ha csak a párbeszédnél és a hídépítésnél maradunk, akkor nem történik semmi.” Magyarországon már nincs demokrácia – mondta az Európai Parlament (EP) egyik alelnöke szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak. Katarina Barley az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen uniós évértékelő parlamenti beszédével kapcsolatban készített interjúban kiemelte, hogy „viszonylag jól” sikerült a koronavírus-járvány kezelése. A járvány még nem ért véget, de már látható, hogy az Európai…

Tovább olvasom