Ferenc pápa: Putyin azonnal vessen véget ennek a horrornak!

A katolikus egyház feje, Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság alatt rendhagyó módon az ukrajnai háborút vette témául. Beszédében elhibázottnak és horrorisztikusnak nevezte a hét hónapja tartó háborút, és elítélte Putyin fenyegetését a nukleáris fegyverek bevetéséről. Ferenc pápa “abszurd kockázatnak” nevezte egy atomtámadás lehetséges következményeit. Egyúttal Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is üzent, azt kérve tőle, hogy legyen nyitott a békeajánlatokra. A háború annyira pusztítóvá és fenyegetővé vált, hogy az már nagyon komoly aggodalomra ad okot, ráadásul ez a borzalmas seb, amit az emberiségen ejtett a háború, nem gyógyul, éppen ellenkezőleg: még jobban vérzik. – idézte az AP hírügynökség az…

Tovább olvasom

A pápa is közreműködött az orosz-ukrán fogolycserében

Ferenc pápa is közvetített az Ukrajnában szeptemberben megvalósult fogolycsere érdekében – közölte csütörtöki számában a La Civilta Cattolica című olasz jezsuita folyóirat. A lap azt a szeptember 15-én lezajlott megbeszélést idézi fel, amely Ferenc pápa és a Vallások Világtalálkozójának orosz és fehérorosz jezsuita delegációja résztvevői között zajlott a kazahsztáni Nur-Szultanban (Asztana). Ferenc pápa elmondása szerint “korábban a Vatikánban fogadott kihallgatáson egy ukrán fogolycserén dolgozó katonatisztet, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vallásügyi tanácsadójának kíséretében érkezett. Egy több mint 300 hadifogoly nevét tartalmazó listát adtak át neki, és azt kérték, hogy próbáljon…

Tovább olvasom

Ferenc pápa az országok vezetőihez: “Ne vigyék romlásba az emberiséget”

Ferenc pápa a kormányokhoz fordul Ukrajnával kapcsolatban: “Kérem, ne vigyék romlásba az emberiséget”. A katolikus egyházfő azt is kérte pünkösdi imájában a CNN híre szerint, hogy keressenek diplomáciai megoldást az ukrajnai háború befejezésére. Miközben a halál és a pusztítás dühe folytatódik, megújítom a nemzeti vezetőkhöz intézett felhívásomat: kérem, ne vigyék romlásba az emberiséget” – mondta a pápa. Ehelyett azt javasolta: “tárgyaljanak a tűzszünetért és a fenntartható megoldásért, hallgassák meg a szenvedő emberek kétségbeesett kiáltását, tartsák tiszteletben az emberi életet, állítsák meg a városok és falvak pusztítását”. Szombaton a pápa egy ukrán gyermeknek…

Tovább olvasom

Ferenc pápa: Orbán azt mondta, május 9-én véget ér a háború

Az áprilisi találkozójuk során mondta ezt a miniszterelnök, de a pápa pesszimista. Az olasz napilap, a Corriere della Sera újságírójának adott interjút Ferenc pápa, aki főleg az Ukrajna elleni orosz agresszióról beszélt – szemlézte a cikket a 444.hu. Azt mondta, a béke érdekében kész találkozni Moszkvában Putyinnal. „A háború első napján felhívtam Zelenszkij ukrán elnököt telefonon. Putyint viszont nem hívtam. Egyértelmű gesztust akartam tenni, amit az egész világ lát, ezért elmentem az orosz nagykövethez. Magyarázatot kértem, és azt, hogy hagyják abba. Amikor már húsz napja tartott a háború, megkértem Parolin bíborost, hogy adja…

Tovább olvasom

Ferenc pápa leminősítette az ukrajnában zajló háborút

Az ukrajnai háború az emberiség hátborzongató visszafejlődése – mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott vasárnapi beszédében. Arról is beszélt, hogy ez az invázió őt „szenvedésre és sírásra” késztette, és humanitárius folyosók kialakítására szólított fel a mariupoli Azovsztal acélműben rekedt emberek evakuálására. Egyben bírálta az oroszokat, bár a nevüket nem mondta ki, de arról beszélt, hogy Mariupolt barbár módon bombázták és elpusztították. via Guardian

Tovább olvasom

Ferenc pápa: Ukrajnában minden második gyermek elveszítette otthonát

A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy több mint egy hónap telt el a február 24-én kirobbant “kegyetlen és értelmetlen” háború kezdete óta.”Mint minden háború, ez is vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára” – jelentette ki a katolikus egyházfő. Hangsúlyozta, hogy el kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények…

Tovább olvasom

Itt van Ferenc pápa teljes záróbeszédje

Ferenc pápa által a Hősök terén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén elhangzott záróbeszédjét teljes egészében közöljük a JövőTV jóvoltából. Fülöp Cezáreájában Jézus megkérdezi a tanítványaitól: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). Ez a kérdés sarokba szorítja a tanítványokat és fordulatot hoz számukra a mester követésében. Jól ismerték Jézust, nem voltak már kezdők, hiszen közel álltak hozzá és tanúi voltak számos csodájának, ámulattal hallgatták tanítását, és mindenhová elkísérték. Mégis, nem úgy gondolkoztak még, mint Ő. Hiányzott még a döntő lépés, amely elvezet Jézus csodálásából Jézus követésére. Az Úr ma is rászegezi…

Tovább olvasom

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, Orbánnal és Áderrel is találkozott – fotók

Ferenc pápa megérkezett vasárnap reggel Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra – írja az Index.hu. A repülőtéren Semjén Zsolt Magyarország nemzet- és egyházpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket lehetett látni a fogadóbizottságban. Később a pápa Orbán Viktor miniszterelnökkel, Áder János köztársasági elnökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival, a protestáns és zsidó vallási vezetőkkel találkozott a Szépművészeti Múzeumban. Minderről az MTI közzé is tett néhány fotót: Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Tovább olvasom

A teológus szerint üzenete van annak, hogy Ferenc pápa csak néhány órát tölt hazánkban

Politikai üzenete van annak, hogy Ferenc pápa mindössze néhány órát tölt vasárnap Budapesten – többek között erről beszélt a Deutsche Welle videoriportjában Perintfalvi Rita, amit a HVG.hu szemlézett. A csatorna a teológust és Lukácsi Katalint, a KDNP-ből kiszállt katolikus hitoktató-politikust kérdezte a magyarországi egyház és a politika viszonyáról. Lukácsi, aki ma a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke kiemelte: számára sokkoló volt, ahogy egykori pártájban elkezdték ócsárolni a pápát, és úgy érezte, számára fontosabb a Krisztushoz való tartozás, mint az Orbán Viktorhoz való. Perintfalvi Rita erről így beszélt: „ezekben az országokban, ahol, úgy tűnik,…

Tovább olvasom

Isten hozta Ferenc pápát, akit a Fidesz rendszeresen durván kritizál

Az ünnepi műsorok ízléséről szintén erősen megoszlanak a vélemények. Az pedig nem véletlen, hogy a szentatya hosszasan igyekezett kitérni a NER-vezetőkkel való találkozástól. Tamás Gáspár Miklós írását teljes terjedelmében közzétesszük. “Ennek az írásnak az is lehetett volna a címe, hogy „Isten hozta a szabadkőműves, zsidóbérenc, istentagadó, bevándorláspárti, balliberális, neomarxista, kriptokommunista, elmebajos, szenilis pápát Mária országában!”, vagy elszörnyedhettünk volna a budapesti eucharisztikus kongresszus „kultúrműsorának” hihetetlen ízléstelenségein.De ennek semmi értelme, a jelenlegi magyarországi rezsimnek a hagyománnyal szembeni értetlensége – amelyet durva kisajátítási és történelemhamisítási projektekkel kombinál (hiszen tudjuk, a Magyar Nemzeti Múzeumnak…

Tovább olvasom