Retteghetnek a csikket eldobók, testkamerával buktatnák le őket

Az NHSZ Szolnok – NHSZ Zounok közérdekű felajánlásának köszönhetően mostantól testkamerákkal felszerelt közterületfelügyelők járják majd Szolnokot, hogy a szabálysértések rögzítésével elejét vegyék a csikk- és rágóeldobálásnak, illetve a kutyaürülék “parlagon hagyásának”. Emellett új térfigyelő kamerákat is felszereltek az illegális hulladéklerakók tetten érésére. Az NHSZ az önkormányzattal együtt elkötelezett ezek felszámolásában, egy tisztább, élhetőbb Szolnokot célzó szemléletformálásban. Fotó: NHSZ Szolnok – NHSZ Zounok Facebook

Tovább olvasom

Mikor lesznek kártalanítva a Verseghy utcai lakók – lakossági fórumot tartott az ellenzék

Nagyon kemény ellenzéki lakossági fórumot tartottak csütörtökön este a szolnoki Tallinn városrészen, a Riszi épületében. Szalay Ferenc polgármester nagyon sokszor volt emlegetve, de a legrosszabbul a jelenlévő, a körzetben több évig képviselkősködő idősebb dr. Tóta Áron járt.

Tovább olvasom

Frontálisan ütközött két autó Szentes térségében

A baleset miatt teljes az útlezárás a 45-ös, azaz a Szentest Kunszentmártonnal összekötő főúton. Frontálisan ütközött két személygépkocsi Szentes térségében, a 45-ös főút 20-as kilométerszelvényénél. A szentesi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A baleset miatt teljesen lezárták az érintett útszakaszt. A helyszínre a társhatóságok is kiérkeztek, közölte nem sokkal fél négy előtt a katasztrófavédelem.

Tovább olvasom

Még a húsvéti sütimaradékot is felfalta a betörő

Nemcsak szerszámgépeket tulajdonított el, hanem az asztalon hagyott húsvéti sütimaradékot is elpusztította a jászjákóhalmai férfi. Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre, mert ismeretlen elkövető április 8-án 9 óra és április 11-én 10 óra között bement egy jászjákóhalmai ingatlan udvarára, ahonnan flexet és orrfűrészt tulajdonított el 40 ezer forint értékben. Hamarosan újabb sértett jelentkezett a rendőrségen, aki elpanaszolta, hogy április 8-án 9 óra és április 11-én 10 óra között valaki bement a jászjákóhalmai ingatlanába és krovakészletet, rezgővágót és négy napelemes kerti lámpát tulajdonított el. Aznap harmadszor is csörgött a rendőrségi telefon és…

Tovább olvasom

Minden adott volt hozzá, mégis kevesen éltek az ingyenes lehetőséggel

A bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelmi tanácsokkal és kerékpár-regisztrációval várták az érdeklődőket. Az április 12-ei bbűnmegelőzés napjához kapcsolódóan, a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság munkatársai április 11-én Kunszentmártonban várták az érdeklődőket prevenciós tevékenységükkel. A bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelmi tanácsokkal látták el a helyszínre látogatókat, valamint a BikeSafe program keretében nyolc kerékpár helyszíni regisztrációját töltötték fel az ingyenes országos adatbázisba és figyelemfelhívó tájékoztató kiadványokat adtak át a megjelentek részére. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Elnézték a zajhatárt a szakvéleményben, amely alapján bezáratták a ceglédi focipályákat és más furcsaságok

Mindössze egyetlen mérésből és modellszámításból hozták ki, hogy meghaladja az egészségügyi határértéket a zaj, ami miatt a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte két játszótéri focipálya elbontását. Ráadásul a szakértő elnézte a zajhatárt, amit utólag el is ismert – mindezek a 24.hu birtokába jutott igazságügyi akusztikai szakvéleményből derültek ki.

Tovább olvasom

Ezzel az autóval már nem jutottak haza, mert útközben leégett

Kigyulladt egy személygépkocsi kedd éjszaka Tiszaörs és Nagyiván között. A teljes terjedelmében lángoló gépjármű tüzét a tiszafüredi hivatásos tűzoltók két vízsugárral fékezték meg. A jármű vezetője időben ki tudott szállni a kocsiból. Tavaly csak öt hónap alatt körülbelül 250 gépjárműtűzhöz vonultak ki a tűzoltók. Ezekben összesen 9 ember sérült meg. A kresztvaltozas.hu megjelentetett egy kis útmutatót, hogyan lehet megmenteni a kigyulladó autót. A tűzoltóság tanácsait sorolták fel, ezek alapján: amint füstöt érzékel a sofőr, azonnal félre kell húzódnia az autóval! Utána oldalról(!) óvatosan kell felnyitni résnyire a motorháztetőt. Nem szemből,…

Tovább olvasom