Állami pénzből vásárolt mikuláscsomag és lézershow: a 444 szerint valami nem stimmel Jászapátin

A Pócs János fideszes országgyűlési képviselőhöz köthető, illetve az ő családi birtokára bejegyzett Jász Nemzet Egyesület állami támogatásaiból finanszíroztak több olyan jászsági rendezvényt és adományt, amelyeket korábban saját vagy családtagjai érdemeként tüntettek fel – derült ki a 444 cikkéből.

A 444 oknyomozó anyaga szerint a 150 millió forintos állami forrásból gazdálkodó Jász Nemzet Egyesület élén, amelynek működéséről már több alkalommal is írtunk a Szol24-en, Mészárosné Vas Márta áll, a szervezet hivatalos székhelye pedig a fideszes képviselő jászsági farmja.

Külön érdekesség, hogy a 2023. szeptember 30-i jászapáti rendezvény látványos lézershow-ját eredetileg úgy kommunikálták a nyilvánosság felé, mint ifjabb Pócs János későbbi polgármesterjelölt ajándékát, miközben a költségeket valójában az állami támogatást elnyert civil szervezet állta.

Hasonló mechanizmusra bukkantak a politikus által rendszeresen közzétett ünnepi ajándékozásoknál is. Bár Pócs a közösségi oldalán közzétett felvételeken közvetlenül maga osztogatta a mikuláscsomagokat a helyi gyermekeknek anélkül, hogy jelezte volna a külső forrást, az egyesület pályázati dokumentációjából kiderült, hogy a csomagok beszerzésére állami pályázati támogatást számoltak el.

A 444 megkeresésére a parlamenti képviselő közvetlenül nem válaszolt, azonban a kérdések elküldését követően az Ultrahang című műsorban reagált a felvetésekre. Pócs a stúdióban elismerte, hogy a mikuláscsomagokat valóban az állami pénzből támogatott szervezet vásárolta meg, de az átadásuk során nem fogalmazott meg pártpolitikai üzeneteket, így azt nem tartja problémásnak.

A jászapáti rendezvénnyel kapcsolatban a politikus az interjúban finomított a korábbi kommunikáción: állítása szerint a fia a szervezést és a rendezvény egyéb költségeit állta saját forrásból, míg az egyesület mindössze a mintegy 200 ezer forintos lézershow költségét fedezte.

A beszámoló kitért a politikus családi birtokán rendszeresen megszervezett jászsági aratónapok gazdálkodására is. Ezek lebonyolítására két civil szervezet kapott állami forrást, miközben a rendezvényeken a képviselő lányának vállalkozása nyújtott vendéglátóipari szolgáltatást. Pócs János a műsorban visszautasította az összeférhetetlenség vádját, hangsúlyozva, hogy hozzátartozója piaci alapon dolgozott, a család pedig saját anyagi hozzájárulással segítette a rendezvény létrejöttét.

A Szol24 megkereste mindeközben a Bethlen Gábor Alapkezelőt, ők a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumhoz irányítottak, válaszokat viszont nem kaptunk a költésekről.

Erről a történetről itt írtunk bővebben:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek