Friss fényképeken mutatták meg, hol tart a sokat csúszott törökszentmiklósi parkfelújítás. A munkák befejezése közeledik, a látogatóknak azonban még több hivatalos eljárás lezárására kell várniuk.
Másfél éve húzódó beruházás kerülhet hamarosan a célegyenesbe Törökszentmiklóson. A Galambos Park átalakításáról Markót Imre polgármester újabb fényképeket tett közzé, amelyeken már a kialakított közösségi terek és a rendezettebb környezet látható. A városvezető tájékoztatása alapján októberben elkezdődhet a műszaki átadás-átvétel, ez azonban még nem jelenti azt, hogy az érdeklődők azonnal használhatják is a területet. A polgármester egyelőre az elvégzett munkákról számolt be, ünnepélyes átadó időpontját nem hirdette meg.
A megnyitáshoz a közösségi pavilon használatbavételi engedélyét is rendezni kell, és az új parkolók forgalomba helyezése sem maradhat el. Ezért a látogatók fogadásának pontos időpontját egyelőre nem közölték. A Szoljon keddi cikke szerint a polgármester a kivitelezés elhúzódásáról is beszélt, és jelezte, hogy az önkormányzat nem maga választhatta ki a közbeszerzés nyertesét.
A csaknem 500 millió forintos uniós támogatásból megújuló terület a kikapcsolódás több formájának is helyet ad. Játszóteret, futókört, mászóerdőt és szabadtéri fitneszparkot alakítottak ki, emellett közösségi pavilont építettek. A tó környezete is megszépült, a gépkocsival érkezők számára pedig új parkolóhelyeket létesítettek. A futókör burkolata korábban vitát is kiváltott. Markót Imre szeptemberben azzal reagált a kifogásokra, hogy a kivitelezés a terveket követi, az esetleges kisebb hibákat pedig a műszaki átadás során kell rendezni.
A park átalakításának alapkövét még 2024 novemberében tették le, a jelentősebb kivitelezési munkák 2025-ben kezdődtek. Idén tavasszal már felmerült az áprilisi átadás lehetősége, de a beruházás ismét megakadt. Augusztusban folytatódtak a munkálatok, szeptemberben többek között a füvesítés és a növénytelepítés haladt előre. Ekkor a játszótéri eszközök alá szükséges ütéscsillapító elemek elhelyezéséről és a közösségi pavilon tetőfedéséről is érkeztek hírek. A mostani fotók már a végeredményhez közeli állapotot mutatják, a megnyitás időpontja azonban továbbra is nyitott kérdés.
Kép: Markót Imre
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
