Magyar Péter közölte, hogy a volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész

Az elmúlt hónapokban többször is előkerült Fürcht Pál (volt) főügyész neve, a jelek szerint több, a Fidesz-KDNP számára rendkívül kellemetlen ügyben készül vallomást tenni, többek között a Schadl-Völner botrányban is. Erről a miniszterelnök tájékoztatott.

A nyomozásokat irányító volt főügyésztől származó beszámoló van a birtokában arról, hogy politikai megrendelésre kreáltak lopási ügyet ellene 2024-ben – erről beszélt Magyar Péter kormányfő az Országgyűlés hétfői ülésén, azt ígérve, hogy erről a főügyészi posztról nyáron lemondott Fürcht Pál rövidesen vallomást is fog tenni.

Politikai utasításra próbáltak egy súlyosabb bűncselekményt fabrikálni vagy egy nem létező bűncselekményből bűncselekményt fabrikálni. Világosan leírja és elmondja. És van egy rossz hírem: tanúskodni is kész. És nemcsak ebben az ügyben, van még egy rossz hírem: hanem a Rogán–Schadl–Völner-ügyben is tanúskodni fog

– jelentette ki a miniszterelnök egy, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjének címzett viszontválaszában. Majd Fürcht Pálként meg is nevezte a vallomásra készülő volt főügyészt, akitől – elmondása szerint – a lényegi állításokat már telefonos üzenetben meg is kapta. További részleteket a Hvg.hu cikkében olvashatunk.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek