Harmadik alkalommal szervezte meg a „Sétával az állatokért” elnevezésű közösségi programot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Szolnokon. Az október 9-i eseményen a kutyatartók, családok és négylábú kedvenceik közösen járták be a Tisza-parti sétányt, miközben a felelős gondoskodás, az állatvédelem és az őszi-téli baleset-megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet.
A megyei főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei által életre hívott rendezvény által azt szerették volna elérni, hogy már gyermekkorban megalapozzák a legkisebbeknek az állatok tiszteletét és a gondos állattartási kultúrát – írta meg a rendőrség hivatalos honlapja,
A programon részt vevő családok több tematikus foglalkozáson mérhették össze tudásukat: a tesztek mellett a gyerekek rajzversenyen mutathatták be kötődésüket kedvenceikhez, ahol a legjobb munkákat készítő három alkotót külön elismerésben részesítették a rendőrök.
Emellett egy helyi kutyaiskola tartott bemutatót a szakszerű kutyakiképzés lépéseiről és a gazda-kutya közötti harmonikus kapcsolat kialakításáról, a szervezők pedig a négylábú résztvevők fegyelmezettségét és egyediségét is díjazták.
Kiemelt hangsúlyt kapott a közlekedésbiztonság: a hatóság munkatársai láthatósági eszközöket, fényvisszaverő kiegészítőket és mellényeket osztottak szét a megjelentek között. Ezzel hívták fel a figyelmet, hogy a rövidülő nappalok és a korai sötétedés idején a gyalogosok és az ebek megfelelő láthatósága alapvető feltétele a balesetek elkerülésének az utakon és a sétányokon.
A programot a Tisza partján tett közös kutyasétáltatás zárta.
Kép: police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
