Sétálva kelt át a Tiszán egy férfi Jász-Nagykun-Szolnok megyében (VIDEÓVAL)

Óriási az aszály, már régóta ezzel szembesül a Tisza folyó és nem kevésbé Jász-Nagykun-Szolnok megye. Az útvonal legnagyobb részén a vízmélység sajnos mindössze 40-70 centiméter volt, egy egészen rövid szakaszon pedig 130. A szakemberek azonban óva intenek ettől és azt kérik, senki ne csinálja utána, mert veszélyes.

„Végre sikerült valóra váltanom évek óta dédelgetett tervemet: átgyalogoltam a Tiszán egyik partról a másikra” – írta egy férfi Facebookon, ahová az átkelést is kiposztolta. A séta a férfi posztja alapján Tiszabő alatt és Nagykörű fölött történt pénteken, −335 centiméteres szolnoki vízállás mellett.

„Többszöri próbálkozás után megtaláltam az ideális helyszínt. Az átkelést tegnap délelőtt videóra is vette az egyik nővérem, aki ezért átküzdötte magát a hullámtér sűrű gyalogakácosán” – írta a férfi a bejegyzése alatti kommentben. „A két part közötti, mintegy 125 méteres távolságot nem egészen három perc alatt, könnyedén tettem meg.”

„A vízmélység az útvonal túlnyomó részén mindössze 40–70 centiméter volt, és még a legmélyebb, rövid szakaszon sem érte el a 130 centimétert” – tette hozzá.

Augusztusban az alacsony vízállás miatt többen is átsétáltak a Dunán a Sziget fesztivál területére. Június közepén pedig Kürti Gábor tett ki egy videót arról, hogy az alacsony vízállás miatt átsétált Pákozdról Gárdonyba. Ahogy a dunai gyalogosokat a Sziget szervezői, úgy a velencei sétálókat ő is arra figyelmeztette, hogy mindez veszélyes, és senki ne próbálja ki felelőtlenül az ilyen átkeléseket.

Az átsétálásról készült felvétel IDE KATTINTVA megtekinthető.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek