A szolnoki polgármester a hulladékgazdálkodás ügyében dicsérte a Tiszát, ám a tanévnyitó miatt pedig csalódott

Györfi Mihály erős csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségén egyetlen városvezető sem vehetett részt (ahogy képviselő sem), ugyanakkor várakozással telve lesi, hogyan alakul a Szolnokon kifejezetten rosszul működő hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása.

A Magyar-kormány döntött! “Mivel özönlenek a panaszok a hulladékkezeléssel kapcsolatban, és a Mohu nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit és célszámait, ezért a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer teljes felülvizsgálatáról döntött” Várjuk a fejleményeket. Így kommentálta a szolnoki polgármester a Tisza kormány azon döntését, hogy egészében felülvizsgálják és átalakítják a hulladékkezelési rendszert.

A tanévnyitó miatt azonban már kevésbé lelkes. „Csalódott vagyok. Nagyon. A Tisza-kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségein a helyi országgyűlési képviselők és polgármesterek ne vehessenek részt. A döntés mögé pedig azt a gondolatot próbálják állítani, hogy „az oktatás nem politikai kérdés”.

„Ezzel az állítással természetesen egyet lehet érteni. De éppen ezért érthetetlen számomra maga a döntés. Mert egy polgármester egy tanévnyitón nem elsősorban politikus. Hanem a város választott vezetője. Az az ember, akit a település lakói azért választottak meg, hogy képviselje a város érdekeit – mindenekelőtt a városét. Én, Györfi Mihály, egyetlen campusi tanévnyitón sem azért állnék a hallgatók elé, hogy politikai beszédet mondjak. Nem azért, hogy kormányt bíráljak. És végképp nem azért, hogy pártpolitikai üzeneteket fogalmazzak meg.”

Hanem azért, hogy köszöntsem a városunkba érkező fiatalokat. Hogy elmondjam nekik: Szolnok az otthonuk is lehet. Hogy bemutassuk nekik a várost, amelyben tanulnak. És hogy a végzős hallgatóknak megmutassuk: érdemes itt maradni, itt dolgozni, itt családot alapítani. Ez nem pártpolitika. Ez várospolitika. Ez a város jövője” – fogalmazott a szolnoki polgármester saját bejegyzésében.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek