Házkutatásokat tartottak a túlárazottnak mondott nyuszimotorok ügyében

Összehangolt akció keretében hajtott végre lefoglalásokat és kihallgatásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) tavalyi játékbeszerzése ügyében. A nyomozók a piaci ár mintegy háromszorosára drágított, gyerekeknek szánt műanyag kismotorok megrendelése nyomán indítottak eljárást, amely a parlament falai között is heves politikai vitákat váltott ki.

A hatóság kedden a fővárosban és több vidéki helyszínen, az érintett gazdasági társaságoknál folytatott kutatást, ahol szerződéseket, papíralapú iratokat és informatikai adatokat foglalt le adta hírül a rendőrség.

A vizsgálat tárgyát képező szerződést a Hankó Balázs által vezetett tárca 2025 júliusában kötötte meg Balásy Gyula cégeivel, a „Családbarát Magyarországért” országos kommunikációs programsorozat keretében, mintegy 239,2 millió forint összértékben.

A büntetőeljárás alapjául szolgáló feljelentést Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter tette meg még júniusban, az adatok alapján a kereskedelmi forgalomban 5–6 ezer forintért elérhető ún. nyuszimotorokért a minisztérium darabonként 14 940 és 16 470 forint közötti összeget fizetett ki.

A nagyszámú eszközt ezt követően fideszes képviselők közreműködésével adták át országszerte, a szállítmányok legjelentősebb része Pest megyei településekre érkezett, de ahogy kiemelt képünkön látható, Pócs János is fotózkodott velük.

Ő egyébként az Országgyűlésben határozottan visszautasította, hogy a képviselők jogsértést követtek volna el a játékok átadásával. Pócs szerint a fideszes politikusok nem kötelesek elviselni az alaptalan lopási vádakat, miközben Magyar Péter fellépését személyes és családi okokkal magyarázta; a levezető elnök végül amiatt vonta meg tőle a szót, mert felszólalása nem a személyes érintettség szabályai szerint zajlott.

A büntetőeljárás jelenleg iratlefoglalásokkal és tanúkihallgatásokkal folytatódik.

Kép: Pócs János FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek