Ki mentette meg a szolnoki toronysisakot?

A szolnoki Belvárosi Szentháromság templom 190 éves toronysisakjának sorsa körül vita alakult ki Györfi Mihály polgármester és Mohi Márk önkormányzati képviselő között. Mindketten megszólaltak az ügyben, ám a történtekről és a saját szerepükről eltérően számolnak be.

A Belvárosi Szentháromság templom toronysisakját 2024. április 20-án emelték le két daru segítségével, majd a templom udvarán egy fából készült szerkezetre helyezték. A szolnoki Belvárosi Római Katolikus Egyházközség szerint már akkor két fontos cél lebegett a szemük előtt: szeretnék egyben megőrizni a szerkezetet, később pedig olyan helyet találni neki, ahol a szolnokiak és az ide érkezők is megtekinthetik.

A toronysisak régóta része Szolnok látképének: az eredeti szerkezet 1835-ben készült el, vagyis csaknem két évszázadon át állt a templom tornyán. Ekkor kapta meg mai díszes felső részét, amelynek aranyozásához 34 körmöci aranyat is felhasználtak. A toronysisak nemcsak a városkép része volt: körüljárható erkélyéről egykor a tűzőrség figyelte Szolnokot, tűz esetén pedig innen adtak jelzést az önkéntes tűzoltóknak, merre induljanak.

A szerkezet végül 2024 tavaszán került le a helyéről, amikor a szakemberek a rossz, veszélyessé vált állapota miatt már nem tartották biztonságosnak a megtartását.

A toronysisak az elmúlt több mint két évben a templom udvarán maradt, ahol a szolnokiak és a városba érkező látogatók is megtekinthették. Közben az egyházközség többfordulós egyeztetéseket folytatott arról, hogy a szerkezet később a város mely pontján kaphatna méltó helyet. Három lehetséges helyszínt is kijelöltek, majd Vidra Tamás tervező-mérnök elkészítette a megvalósítás költségvetését.

A szolnoki Belvárosi Szentháromság-templom, amikor még a toronysisak magasodott a tetején.

A fordulópontot a városvezetés március 19-én kelt levele jelentette. Az egyházközség közlése szerint ebben Györfi Mihály polgármester arról tájékoztatta őket, hogy az önkormányzat nem kíván pénzt fordítani a toronysisak felújítására és elhelyezésére. Az egyházközség ezt tudomásul vette, majd később jelentkezett egy vevő, aki hajlandó volt finanszírozni a toronysisak további sorsát. Az Egyháztanács jóváhagyásával adásvételi szerződés is született.

A történtek után úgy tűnt, hogy a 190 éves szerkezet elkerül Szolnokról. Az egyházközség tájékoztatása szerint Soboron, a Dudits kastély birtokán kapott volna új helyet. Mohi Márk önkormányzati képviselő azonban augusztus 12-én arról számolt be, hogy sikerült megállítani ezt a folyamatot.

A képviselő Rehó Jánossal, a Fidesz–KDNP önkormányzati frakciójának képviselőjével tegnap közösen tartottak sajtótájékoztatót a toronysisak Szolnokon tartásáról. Mohi lapunknak elmondta, hogy a vevővel, Dr. Dedics Gáborral a frakció telefonon egyeztetett, és egy késő esti beszélgetéssorozat után sikerült megállapodásra jutniuk.

Mohi szerint nem egyszerűen arról volt szó, hogy a vevő magától gondolta meg magát. Állítása alapján a frakció egyeztetéseinek közvetlen szerepe volt abban, hogy visszalépett. A képviselő ezt úgy fogalmazta meg: „A vevő a velünk való egyeztetés miatt lépett vissza.  A szabadságát töltő Győrfi Mihály pedig csak az én posztjaimra reagálva próbálta magáévá tenni ezt az eredményt, amit nem szeretnék véleményezni, mivel az őt megillető tisztelettel állok Polgármester Úrhoz.”

A történetnek azonban van egy másik szereplője is, Györfi Mihály szintén beszámolt a fordulatról. Augusztus 12-i bejegyzésében azt írta: „Hála Istennek! Visszalépett a vevő. Utasítottam a hivatalomat, hogy szállítsák át a belvárosi toronysisakot a Művésztelepre!”

A polgármester korábban azt is jelezte, hogy amennyiben a toronysisakot mégsem szállítják el, a város megtalálja a megoldást arra, hogy Szolnokon maradjon. Később egy másik bejegyzésében a Fideszt bírálta, amiért szerinte azt hangsúlyozza, hogy a városnak nincs 20 millió forintja a toronysisakra, miközben az egyházközség eladta a szerkezetet.

Mohi Márk egészen másként értékeli a város korábbi hozzáállását. Szerinte a március 19-i levél egyértelműen azt mutatta, hogy az önkormányzat nem kívánt pénzt fordítani a felújításra és az elhelyezésre. A képviselő szerint a toronysisak nem egyszerűen egy régi épületelem, hanem Szolnok történetének és identitásának része. Így fogalmazott: Egy ilyen történelmi, hitbéli és eszmei értékkel rendelkező tárgy megóvása közös érdekünk.”

Mohi a saját szerepüket egyértelműen értékeli, ugyanakkor kifogásolja, hogy a polgármester utólag saját eredményeként kommunikálta a toronysisak Szolnokon tartását: „Frakciónk megakadályozta az elvitelét” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte a polgármestertől egy köszönetnyilvánítás is elegendő lett volna.

Györfi Mihály ezt követően már azt is bejelentette, hogy hol helyeznék el a toronysisakot. A polgármester utasítása alapján a toronysisak a Művésztelepre kerülhet. Ez azt jelenti, hogy ha a jelenlegi terv megvalósul, a szerkezet nem kerül vissza a templom eredeti tornyára, de továbbra is Szolnokon marad, és megfelelő körülmények között válhat a város múltjának bemutatható részévé.

A történtek kapcsán ugyanakkor továbbra sem ért egyet a két oldal abban, hogy kinek volt meghatározó szerepe a toronysisak Szolnokon tartásában. Mohi Márk szerint a frakciójuk közbenjárása hozta meg a döntő változást. Györfi Mihály kommunikációja alapján a vevő visszalépése után a város lépett, és ő adott utasítást a Művésztelepre történő szállításra.

A polgármestert is megkerestük a történtekkel kapcsolatban, többek között arra kérdezve rá, hogy mikor és milyen döntés alapján változott meg a város álláspontja, milyen szerepe volt az adásvétel meghiúsulásában, valamint mikor és milyen feltételekkel kerülhet a toronysisak a Művésztelepre. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Képek: Magyar Kurír, Verseghy Könyvtár Képeslaptára

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek