Egy váratlan telefonhívás teljesen átírta egy Pest vármegyei rendőr szabadnapját. Gál Barnabásnak nem kellett szolgálatba állnia azon a napon, mégis olyan helyzetben találta magát, ahol gyors döntéseken és lélekjelenléten múlt egy ember sorsa.
Nem mindennapi elismerést vehetett át a közelmúltban Gál Barnabás rendőr zászlós, a tápiószőlősi körzeti megbízott. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőr május 21-én, szolgálaton kívül avatkozott közbe egy súlyos krízishelyzetben Cegléd térségében, és fellépésének köszönhetően sikerült megakadályozni egy tragédiát.
Az esetről a Ceglédi Városi Televíziónak is beszélt. Elmondása szerint eredetileg szabadságát töltötte, amikor értesült arról, hogy egy nő öngyilkosságra készül. A helyzet gyors reakciót követelt, ezért azonnal a segítségére sietett.
„Én ebben megakadályoztam, és próbáltam helytállni a körülményekhez képest a legjobban. Sajnos a felszerelésem nélkül szabadidőmben, de tudtam segítséget kérni a szolgálatirányítótól. Pár mondatból is megértette, hogy mire van szükség, és irányított oda utána további egységet” – idézte fel a történteket.
A rendőr szerint a történet nem elsősorban róla szól, hanem arról a háttérrendszerről, amely ilyen helyzetekben működni tud. Úgy véli, a sikeres beavatkozás mögött nem egyetlen ember teljesítménye áll, hanem számos kolléga munkája, a képzések és a rendőri szervezet felkészültsége is.
Mint fogalmazott, a kritikus pillanatokban először emberként kell helytállni, és csak utána következik minden más. Hozzátette, fel sem merült benne, hogy ne avatkozzon közbe, ahogyan az sem, hogy később ezért bármilyen elismerést kapjon.
A helytállást végül a rendőrség vezetése is díjazta. Gál Barnabás a Pest vármegyei rendőrfőkapitánytól, Lauda Zoltán dandártábornoktól vehette át a jutalmat. A zászlós ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezt az elismerést a teljes rendőri állomány közös sikerének tekinti.
Kép: Pest vármegyei rendőrség
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
