Négyszeres magyar bajnok és korábbi válogatott labdarúgóval erősítette meg szakmai stábját az NB II-ben szereplő Karcagi SC. A klub hivatalos bejelentése szerint Szakály Péter érkezik a sportigazgatói székbe, aki nem a semmiből csöppen a sportvezetői szerepkörbe: az elmúlt években az Újpest és a Diósgyőr élvonalbeli csapatainál alapozta meg karrierjét.
Szakály Péter 2024–2025-ös idényben korábbi sikerei helyszínén, az Újpest FC-nél vállalt munkát vezető scoutként, ahol a lila-fehérek játékosmegfigyelési rendszerének modernizálásában és a szakmai stáb támogatásában vett részt. Ezt követően tavaly a DVTK-hoz igazolt, ahol szintén vezető scoutként kapott bizalmat. Miskolcon már a felnőtt együttes mellett az utánpótlás-kiválasztást is ő irányította.
Szakály a magyar első osztály meghatározó középpályásaként vonult be a honi futballtörténelembe.
Pályafutása a szülővárosából, a Nagyatádi FC-ből indult, majd 2004-ben a Kaposvári Rákóczihoz szerződött, ahol 75 meccsen 7 góllal hívta fel magára a figyelmet. Karrierje csúcsát egyértelműen Debrecenben élte meg, ahová 2008-ban igazolt. A DVSC színeiben valóságos klubikon lett: 211 bajnoki találkozón 49-szer vette be az ellenfelek kapuját. A hajdúságiakkal mindent megnyert, amit itthon lehetett: négyszer ünnepelhetett magyar bajnoki címet, négyszer emelhette magasba a Magyar Kupát, emellett Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmekkel is gazdagította az éremgyűjteményét. Kiváló klubteljesítménye a nemzeti csapat kapuit is megnyitotta előtte, a magyar válogatott címeres mezét összesen hat alkalommal ölthette magára.
Debreceni korszakát követően, 2017-ben a Puskás Akadémia FC-hez igazolt, ahol két év alatt 51 mérkőzésen 10 találatig jutott. Játékoskarrierje utolsó nagy fejezetét 2019 és 2022 között az Újpest FC-nél írta meg, a fővárosiaknál 76 összecsapáson lépett pályára, és tagja volt a 2020–2021-es szezonban Magyar Kupát hódító lila-fehér keretnek.
Kép: Tokics Máté
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
