A Mandinernek dühöng Pócs János a kolbászöltő fesztiválon történtek miatt

Megosztás

Komoly feszültséget szült az idei Jász Kolbásztöltő Fesztivál megnyitója, ahol Budai Lóránt polgármester egy ironikusnak szánt magánszámmal vonta magára a figyelmet. A városvezető fellépése Pócs János országgyűlési képviselő szerint minden határon túlment.

Ahogy arról már több alkalommal olvashattak a Szol24-en, a Jászberényben zajló gasztronómiai esemény hivatalos köszöntője váratlan politikai színezetet kapott, amikor Budai Lóránt polgármester köszöntőjében telefonbeszélgetést imitált:

A jászberényi polgármester élőben parodizálta Orbánt Pócs János mellett

A polgármester a jelenetben „kislányát” hívta fel, azt ecsetelve, hogy bár a fesztiválon kolbászt tölt és pálinkázik, valójában megfenyegették, de állja a sarat. A performansz egyértelmű utalás volt Orbán Viktor korábbi videójára, amelyben a kormányfő az ukránok felől érkező, úgynevezett életveszélyes fenyegetések miatt nyugtatta meg családját a kamerák előtt.

Pócs János, a térség fideszes képviselője a helyszínen követte végig az eseményeket, és a Mandinernek nyilatkozva természetesen mély felháborodásának adott hangot.

„Ha valaki, akkor én értem a viccet, azonban a színpadon történt színjáték abszolút nem volt az: az ország demokratikus nagy többséggel megválasztott miniszterelnökét, gyermekeit és unokáit halálosan megfenyegették, aki ebből gúnyt űz, az leginkább önmagát minősíti” – mondta a portálnak a képviselő.

Úgy gondolja, míg ő folyamatosan a város érdekeiért és milliárdos fejlesztésekért lobbizik a kormánynál, addig a polgármester távol marad a fontos bejelentésektől. Példaként említette Szijjártó Péter múlt heti látogatását, ahol egy 470 millió forintos projektet mutattak be, ám a városvezető nem jelent meg a helyi vállalkozók köszöntésén. Pócs János szerint különösen visszás, hogy Budai Lóránt azt a rendszert és miniszterelnököt támadja paródiákkal, amelynek köszönhetően Jászberény adóbevételei az elmúlt időszakban 2,4 milliárdról 4,9 milliárd forintra duzzadtak. Hozzátette: a polgármester januártól 50 százalékos helyi adóemeléssel sújtotta a lakosságot, miközben érdemi fejlesztések helyett csak politikai performanszokat tud felmutatni.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Pócs reagált a hétvégén történtekre, a képviselő személyesebb vizekre evezett, hosszasan értekezve a polgármester családjáról, lányáról:

Személyeskedéssel vágott vissza Pócs János a Fideszt megtrollkodó berényi polgármesternek

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek