Hólapátot ragadt a szolnoki polgármester és munkára bíztatja a fideszeseket

Megosztás

Amíg az ország egésze rég nem látott mennyiségű hóeséssel küzdött, a politikai pártok közösségi médiás oldalait elárasztották a hólapátolós szelfik és videók. Szolnok polgármestere is bejelentkezett, ezúttal a kormánypárti képviselőtársait szólította fel, hogy az elégedetlenkedés helyett inkább segítsenek be a városüzemeltetés munkájába.

Idén januárban több mediterrán ciklon is elérte Magyarországot, ezek jelentős havazást és viharos szelet hoztak. A Dunántúl nyugati felén és az Alföldön helyenként 30 centiméternél is vastagabb hótakaró alakult ki, ami egyből komoly fennakadásokat okozott a vonatközlekedésben és a főbb autópályákon, amelyekről már több alkalommal is olvashattak a Szol24-en.

A kormány január 7-én operatív törzset állított fel a védekezés koordinálására és „vörös kódot” hirdetett a szociális intézmények számára a rászorulók védelmében.

A havazás emellett kiváló lehetőséget nyújtott a 2026-os választásokra készülő politikusoknak, hogy megmutassák, ők a fizikai munkától sem riadnak meg.

A Fidesz színeiben mások mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Németh Balázs frakciószóvivő is lapáttal a kezében jelentkezett be budapesti választókerületéből, emellett Dobrev Klára, a DK elnöke egy egész fotósorozatot osztott meg DK-s politikusokról, akik szelfikkel igazolták, hogy aktívan kiveszik a részüket a segítő munkából. A Tisza politikusai szintén kihasználták az időjárás adta lehetőséget és hólapáttal a kézben pörgették a kampányukat.

Szolnokon a hóhelyzet szintén látványos jeleneteket és vitákat generált, Györfi Mihály polgármester a városüzemeltetés székhelye előtt jelentkezett be hólapáttal a kezében:

Országosan jellemző volt az utóbbi napokban, hogy egy rövid videó erejéig sokan hólapátolásba kezdtek. Gondolom a felvétel leállítása után a lelkesedés alábbhagyott. Kedves Fideszes képviselőtársaim, a helyzetjelentés híradós műfaj! Ha valóban segíteni szeretnének, akkor itt a lehetőség. Ezúton köszönöm az NHSZ Szolnok és a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. kollégáinak az eddigi munkavégzést!” – buzdította a polgármester a fideszeseket, akik inkább kritikával illették az eddig elvégzett munkát:

Kép: Györfi Mihály Fb (pillanatkép)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek