Rövid időn belül elkövetett rongálási és lopási kísérletek miatt fogtak el a jászberényi rendőrök egy kunmadarasi férfit. A gyanúsított betondarabbal zúzott be ablakokat, jelentős anyagi kárt okozott és egy pénztárcát is eltulajdonított egy parkoló autóból. A vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már büntetett férfit őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását.
A bűncselekmények sora november 22-én délután indult Kunmadarason, amikor a kultúrház közelében a 33 éves helyi lakos először egy parkoló gépjármű ablakát zúzta be egy betondarabbal – számolt be róla a rendőrség hivatalos honlapja. Bár az autóból nem tulajdonított el semmit, a rongálással okozott kár elérte a 300 ezer forintot.
Ezt követően az elkövető egy másik, szintén ott parkoló járműnek esett neki. Ennek az autónak is betörte az ablakát, majd kiemelte a tulajdonos táskáját. A táskában személyes iratok mellett 200 ezer forint készpénz volt.
A tettes másnap sem hagyott fel a bűnözéssel. Egy kunmadarasi üzletet szemelt ki, ahol először megrongálta a bolt külső áramforrásának kapcsolószekrényét, áramkimaradást okozva. Ezt követően lefeszítette az üzlet rácsát, majd betörte az ablakot, így bejutott a belső térbe. A férfi az üzletben az irodában található páncélszekrényt próbálta meg felnyitni, ám ez a kísérlete sikertelennek bizonyult. Az üzleten okozott rongálás mértéke is jelentős volt, eléri a 400 ezer forintot.
A Jászberényi Rendőrkapitányság nyomozói a helyszíni adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőt.
A gyanúsított ellen többrendbeli lopás miatt indítottak eljárást. Mivel a 33 éves férfi korábban már volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték a bíróságnál a letartóztatását.
Kép: police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
