Több mint ötven polgárőr vett részt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség legutóbbi prevenciós rendezvényén, amelyet november 8-án Martfűn tartottak. A képzés célja a közbiztonsági együttműködés erősítése, a polgárőrök szakmai ismereteinek bővítése és a bűnmegelőzési feladatok hatékonyabb ellátása volt.
A programot Szabó Zoltán, a Polgárőr Szövetség megyei elnöke, egyben az Országos Polgárőr Szövetség szakmai elnökhelyettese nyitotta meg. Előadásában összefoglalta a szervezet idei legfontosabb célkitűzéseit, kiemelve a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a kábítószer-kereskedelem visszaszorítását célzó szakmai programokat.
Ezt követően dr. Karsai Lajos rendőr alezredes, a közrendvédelmi osztály vezetője ismertette a polgárőrök jogállását, valamint intézkedési jogköreiket és kötelezettségeiket. Ez több szempontból is releváns most térségünkben, hiszen ahogy szeptember első napjaiban megírtuk, három, jól ismert kenderesi polgárőr egy rendezvényen súlyosan bántalmazott egy férfit. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Hang megkeresésére akkor azt közölte, hogy személyi szabadság megsértése, valamint bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett miatt indítottak eljárást.
A szakmai nap során Vojter-Szabó Zita rendőr alezredes, a bűnmegelőzési osztály vezetője tartott előadást a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények törvényi változásairól, a szerhasználat felismeréséről és a drogprevenció társadalmi jelentőségéről.
A programot Szűcs Norbert rendőr őrnagy, a bűnmegelőzési osztály kiemelt főelőadója folytatta, aki az internetes csalások, online visszaélések és a digitális tér veszélyeinek témáját járta körül. Előadásában kitért a mesterséges intelligencia mindennapi megjelenésére is.
A nap zárásaként a bántalmazás különböző formáiról, az áldozatok felismeréséről és a jelzőrendszeri szereplők feladatairól esett szó.
Kép: police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
