Ahogy a Szol24-en már beszámoltunk róla, különös incidens történt október elején a Jászberényi Állat- és Növénykertben: két dél-afrikai tarajos sül megszökött a kifutójából. Bár az egyik állatot még aznap este sikerült befogni, a másik azóta szabadon kóborol, ezért az állatkert továbbra is a lakosság segítségét kéri.
Az állatkert munkatársai a Facebookon fordultak a nyilvánossághoz és közölték: már bizonyossá vált, hogy a hiányzó sül nem lopás áldozata, hanem az állatkerten kívül bujkál.
„A lakosságtól való segítségkérésünk eredményre vezetett, ugyanis az állatot szombaton (10.11.) a Jászberényből Jászfelsőszentgyörgyre vezető út mellett látták éjjel 23 óra körül. Az észlelésről szóló értesítést másnap reggel kaptuk a bejelentőktől és gondozóink és állatorvosunk a helyszínen meg is találták és azonosították a sül lábnyomait” – írták.
Mire azonban a keresőcsapat a helyszínre ért, csak a lába nyomait találták meg. A nyomkövető kutyák sem tudták folytatni a keresést, mert a szagnyom hirtelen megszakadt.
Mivel a környéken jelenleg intenzív mezőgazdasági munkák zajlanak, így a sül valószínűleg nem marad huzamosabb ideig egy helyen, hanem folyamatosan vándorol. Bár a tarajos sül alapvetően békés természetű, a megtalálásakor nem tanácsos megközelíteni vagy megfogni, hiszen ijedtében a tüskéivel védekezhet.
A keresés továbbra is tart, és az állatkert bízik abban, hogy a kóborló sül hamarosan épségben visszakerülhet a helyére. Arra kérnek mindenkit, hogy aki látni véli az állatot, azonnal értesítse őket a központi telefonszámon, vagy hívja a 06-30-686-5507-es mobilszámot.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!