Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Szenátusának egyhangú támogatását követően Dr. Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter – a fenntartóval egyeztetve – javaslatot tett a rektori megbízás meghosszabbítására, ami azt jelenti, hogy a feladatot a továbbiakban is Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona habilitált egyetemi docens, Dr. Pajtók Gábor fideszes országgyűlési képviselő felesége látja el.
A javaslat nyomán Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök 2025. június 15-től további öt évre, 2030. június 14-ig bízta meg Pajtóknét az egyetem rektori feladatainak ellátásával.
Pajtókné Tari Ilona földrajz–biológia szakos tanárként kezdte pályáját és mint azt önéletrajzából kiolvashatjuk, évtizedek óta meghatározó oktatója az intézménynek. A két ciklus után leköszönő dr. Liptai Kálmán korábbi intézményvezetőt elsőként 2019 végén váltotta. Saját megfogalmazása szerint rektori programjának középpontjában a 250 éves hagyományokra épülő értékőrzés, az oktatás és kutatás minőségi fejlesztése, az életpálya-ösztönző rendszer bevezetése, valamint a szervezet- és gazdálkodásfejlesztés állnak.
Rektorként fontosnak tartja, hogy az egyetem a XXI. századi kihívásokra is választ adjon, miközben megtartja katolikus szellemiségét és az „Eszterházy-érzést” – vagyis a felkészültségen, tisztességen és összetartozáson alapuló intézményi kultúrát.
Férje, Pajtók Gábor ügyvéd, politikus, 2014 és 2022 között a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, 2022-től a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő. Ahogy azt az Egerhírek megírta, februárban a Házasság hete ideje alatt Dr. Pajtók és Dr. Pajtókné egy beszélgetés keretében vallott a hitükről, szerelmükről és egymásra találásukról.
A jászberényi campus a közösségi oldalán tette közzé, hogy szeretettel gratulál a rektor megbízásához, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egésze pedig sok erőt, egészséget és Isten áldását kívánják a munkához.

Képek: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Magyar Kurír
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!